A kazah mező csak a magyar befektetőkre vár

vetőmag mag magok
Hiány van hazai ökomagból
Vágólapra másolva!
Magyarország fontos szerepet vállalhat a jelentős fejlesztések előtt álló kazah mezőgazdaság korszerűsítésében, különösen az agrotechnológia, a kutatási és fejlesztési tapasztalatok, a GMO-mentesség terén elért eredmények hasznosulhatnak a közép-ázsiai országban - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Vágólapra másolva!

Kazahsztán nem csupán a térség legnagyobb állama, de mezőgazdasága is fejlesztésre szorul, hiszen kevés a korszerű mezőgazdasági berendezése és a jól képzett szakembere, Magyarország ezért szeretne bekapcsolódni a modernizációs folyamatba Fazekas szerint.

Kedvező lehet a magyar export számára, hogy az ottani termelők különösen a vetőmagok iránt érdeklődnek, hiszen Magyarország a világ egyik legjelentősebb vetőmag-előállítója,

de állattartó telepek, hűtő- és fagyasztóházak építésére is lehetőség nyílhat - tette hozzá.

Aranybánya Forrás: Survivalblog.com

A helyi piacon hagyományosan keresettek a magyar konzervek, borok, szeszes italok és egyes prémium termékek, de az innovációk is sikeresek lehetnek az egykori szovjet tagállamban. A kazah fővárosban a napokban sikerrel mutatkoztak be a magyar fejlesztések, többek között a környezetszennyezést semlegesítő anyagok, geotermikus energiát hasznosító berendezések, a biomassza-feldolgozás és az üvegbeton is - ismertette az agrártárca vezetője.