Jön az új ezres, míg Izlandnak és egy dadának nehéz dolga lesz

MNB, Nemzeti Bank, új 1000 Forintos címlet bemutatása
Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke bemutatja az új 1000 forintos bankjegyet.
Vágólapra másolva!
A nyári szünet végének közeledtével a gazdaság világa is élénkülni látszik. A Magyar Nemzeti Bank tovább folytatja a bankjegyek cseréjét, az ezres lesz a következő megújuló címlet. Emellett rengeteg pályázat pörög, amitől energiahatékonyabbak lehetnek a hazai háztartások. Emellett írunk az olcsó magyar húsról, az izlandi turizmusról, de szó lesz egy dadáról is, aki 34 millió forintot kereshet egy évben. Heti gazdasági összefoglaló!
Vágólapra másolva!

Jól teljesít a magyar gazdaság

A Központi Statisztikai Hivatal több adatot is közölt a héten. Egyik jelentésükből kiderül, hogy egyre közelebb a bruttó 300 ezres átlagfizetés, júniusban 297 300 forint volt az átlagos jövedelem. Mivel az infláció alacsony, ezért a fizetésemelkedés a költéseken is meglátszódik. A kiskereskedelmi forgalom júniusban 5,7 százalékkal nőtt.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Forrás: MTI/Balaton József

Nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, amely nem változtatott az alapkamaton, az irányadó ráta maradt 0,9 százalékon. A tanács azt is közölte, hogy a 3 százalékos inflációs cél várhatóan 2019 elején teljesül.

További jó hír, hogy az Államadósság Kezelő Központ aukcióján 0 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama. Ez azt jelenti, hogy a befektetők gyakorlatilag ingyen hiteleznek a magyar államnak.

Eseménydús hét az olajszektorban

A világ legnagyobb hajószállítmányozási vállalata, a Maersk horribilis összegért, 7 milliárd dolláért adta el a kőolaj és földgáz divízióját. A vevő a francia Total, aki így az Északi-tengeren erősíti a pozícióit. A Maersk kezét 4,95 milliárd dollár üti, miután 2,5 milliárd dolláros adósságot is törleszt a vevő.

A Maersk teherszállító hajója Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christian Charisius

Eközben Texas államban óriási veszteségeket okozott a Harvey hurrikán. A vihar olyan területeket érintett, ahol napi 5 millió hordónyi olajat termelnek ki. A hurrikán miatt az olaj hordónkénti árfolyama emelkedett. Ez egyelőre várhatóan majd jövő héten jelenik meg a magyar benzinárakban, ezen a héten bruttó 2 forinttal csökkent a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.

Jön az új ezres

Folytatja a Magyar Nemzeti Bank a bankjegyek cseréjét. A jegybank alelnöke, Gerhardt Ferenc a héten azt jelentette be, hogy az ezer forintos címleteket korszerűsítik, így már csak az 500 forintos bankók megújítása maradt hátra.

Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke bemutatja az új 1000 forintos bankjegyet Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az új 1000 forintos címlet 2018 március 1-től kerül készpénzforgalomba, addig csak az automaták üzemeltetői kapnak az új bankjegyből. A régi ezresekkel 2018. november 1-ig lehet majd fizetni. Addig azonban egy másik határidő lejár, 2018. január 1-től már nem fogadják el a boltok a régi 20 ezrest.

Négy ország már teljesen megújulókból él

Két európai és két amerikai ország napjainkra gyakorlatilag teljesen átállt a megújuló energiákra. Három országnál óriási segítséget nyújt a vízenergia (Costa Rica, Paraguay és Albánia), míg Izland esetében a geotermikus energiaforrások alkotják az energiaellátás gerincét.

Épülő vízerőmű Albániában Forrás: RenewablesNow

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ehhez az kellett, hogy igen szerencsés természeti adottságokkal rendelkezzen az adott ország, ráadásul a négy állam területén viszonylag kevesen élnek.

Tovább robog az Otthon Melege Program

Még le sem zárult az Otthon Melege Program jelenleg futó szakasza, már most új pályázatokat jelentett be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Jelenleg a háztartási nagygépek – hűtő vagy fagyasztó készülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek – cseréjét támogató pályázat fut, olyan sikeresen, hogy több régióban is felfüggesztették azokat a nagy érdeklődés miatt.

Szeptembertől a fűtéskorszerűsítésre is lehet pályázni Forrás: Axel Friedrich

Szeptember 21-től azonban fűtéskorszerűsítési alprogram is indul, összesen 1,5 milliárd forintos keretre lehet majd pályázni. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás 80 százalékos, egy konvektor cseréjére maximum 120 ezer, több készülékére maximum 500 ezer forint.

Szétszedik Izlandot a turisták

Izland a 2008-as gazdasági világválság egyik legnagyobb vesztese volt. Az államcsőd után egy kisebb gazdasági csodának köszönhetően talpra álltak, és jelenleg a fejlett országok közül a leggyorsabban bővül. Ennek oka a turizmus, amelynek mértéke napjainkra már a visszájára fordult.

Izland a turisták egyik népszerű célpontja Forrás: Thinkstock

2017-ben várhatóan a turisták száma eléri a 2,2 milliót, ami azt jelenti, hogy minden helyi lakosra hét külföldi látogató fog jutni. A robbanásszerű emelkedéssel a helyi szállodák nem tudják tartani a lépést, emiatt virágzik az AirBnb. Emiatt a lakások és albérletek árai az egekbe szöktek. További káros hatás a zsúfoltság és az ezzel járó sok szemét is.

Olcsó a magyar hús

A Caterwings érdekes felmérést készített a hús áráról, illetve arról, hogy egy adott országban hány órát kell dolgozni egy kiló húsért. A felmérés több húsfélét is összehasonlított. Svájcban például hiába drágább 150 százalékkal a marhahús, mint a felmérésben résztvevő országokban átlagosan, így is csak 3 óra 6 percet kell dolgoznia egy helyi állampolgárnak egy kiló marhalábszárért.

Illusztráció Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A tanulmány kitér Magyarországra is. Ebből az derül ki, hogy Magyarországon az egyik legolcsóbb a hús. A hús ára ráadásul jövőre tovább mérséklődhet, hiszen januártól a hal áfája is csökkeni fog. A magyar húsok átlagosan 36,54 százalékkal olcsóbbak, mint a világátlag, és 1,3-4,0 órányi munkával már meg is keresik a magyarok a hús árát.

34 milliós fizetésért keresnek dadát

Egy gazdag angol házaspár nem mindennapi hirdetést adott fel, amiben dadát keresnek. A kiemelkedő évi 100 ezer fontos (34 millió forintos) fizetésért azonban keményen meg kell dolgozni. Az ideális jelöltnek rendelkeznie kell önvédelmi ismeretekkel, és a hét hat napján reggel 7-től este 8-ig vigyáznia kell a négy gyerekre.

Akár hetente háromszor is kell repülni Forrás: etihad.com

Emellett 15 éves tapasztalattal kell rendelkezzen, sőt a heti három repülést is el kell viselje. Nemcsak árnyoldalai vannak az állásnak, a család járműparkjával lehet a gyerekeket szállítani, sőt Michelin-csillagos séf készíti el a napi ételeket.