Megszilárdulni látszik az euró ereje, miután a közös fizetőeszköz egyre inkább globális menedékeszközként lép fel. Ebben pedig igen nagy szerepe van a brexit és az amerikai kormány körüli politikai bizonytalanságoknak is.

Az európai közös deviza közel 14 százalékot izmosodott idén eddig az amerikai dollár ellenében, és 2015 januárja óta először lépte át a lélektanilag kiemelten fontos 1,2-es árfolyamot. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre szilárdabb az euró pozíciója globális menedékeszközként – írja a MarketWatch.

Miközben a Trump kormány politikája körüli piaci aggodalmak tovább ütik a dollárt, az euró a font ellen is nagyjából 13 százalékot tudott idén erősödni. A brit és az amerikai politikai bizonytalanságok párhuzamos jelenléte pedig azt eredményezi, hogy a befektetők egyre inkább az euróba menekülnek.

Támogató környezet

Az euró felfutását ráadásul a befektetők számára kedvező európai politikai fejlemények, illetve a támogató gazdasági adatok is ösztönzik. Nem mellékesen pedig széles körben elfogadott vélemény, hogy középtávon az eurózóna gazdasága gyorsabban fog bővülni, mint az amerikai – mondja Shannon Saccocia, a Boston Private stratégája.

Noha az euró piaca már egy kissé telített, a lendület még megvan. Mindazonáltal az olasz bankrendszer sérülékenysége, illetve a jövő májusban esedékes olasz választások okozhatnak némi volatilitást. A legközelebbi fontos esemény azonban a szeptember 24-én tartandó német választások lesznek.

Számolni kell az erős euróvalForrás: REUTERS

A legutóbbi régiós adatok szerint az euróövezetben nyolcéves mélypontra, 9,1 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta júniusban, míg a GDP-növekedés 2,1 százalékos volt a második negyedévben. Noha úgy tűnik, hogy minden támogatja az euró felfutását, az elemzők kiemelik, a deviza még így is alatta van az 1,21-os hosszú távú átlagnak.

Változó világ

Az elemzői vélemények szerint a jövőben két folyamat gyakorolhat jelentős hatást az euróra – a korábban említett politikai tényezők mellett. Egyrészt érdekes lesz, hogy az Európai Központi Bank a szeptember 7-én esedékes ülésén megemlíti-e az euró erejét, tekintettel arra, hogy a túlságosan izmos fizetőeszköz kellemetlenül érintheti a kontinens exportját, amely kiemelt terület például Németország számára.

Az euró/dollár árfolyam alakulásaForrás: Investing.com

Másrészt a Macquire még hétfőn jelezte, a cégnél úgy látják, át fognak rendeződni a világ devizatartalékai. Miután az euró szerepe nyolc éven át csökkent a globális tartalékokban, beindulhat egy hosszú folyamat, melynek során folyamatos eltolódás érzékelhető majd a dollártól az euró felé. Ez a trend pedig tovább emelheti az euró/dollár árfolyamot.