Ezekben az országokban töltse el nyugdíjas éveit

BOAT OUTSIDE LANDSCAPE UNESCO ROCK HERITAGE HORIZONTAL WORLD HERITAGE CRUISE ONLYWORLD VIETNAM ALONG BAY HALONG BAY ALONG ROCHE NATURE DOMINGO LEIVA
VIETNAM. HALONG BAY
Vágólapra másolva!
Vannak olyan országok a világon, ahol minimális pénzből is milliomosok módjára lehet élni. A CNBC összeállítása alapján bemutatjuk azokat a helyeket, ahol bárki eltöltheti a jól megérdemelt pihenést nyugdíjas évei alatt, és kiélvezheti az életet kevés pénzből is.
Vágólapra másolva!

Malajzia

Malajzia a nyugdíjasok mennyországának számít, hiszen hihetetlen kedvező árak mellet, luxusban töltheti az ember életének legnyugalmasabb éveit. Pineng városában egy pár boldogan elélhet 1450 dollárból havonta úgy, hogy ebbe az árba már az albérlet is beletartozik.

Egy jól helyen lévő, több mint 200 négyzetméteres lakás bérleti díja havonta mindössze 700 dollár (180 000 forint).

Ennél lehet sokkal olcsóbban is szép otthont találni. Akár már 300 dollárért (80 000 forint) bérelhető egy három hálószobás, két fürdőszobás lakás.

Langkawi az egyik legismertebb helyszín, és a város egyik szimbóluma Forrás: Origo

Kuala Lumpur is egyre népszerűbb a nyugdíjasok körében. A modern város igazi üzleti központ, de a gyönyörű épületekben és a kultúrában sincs hiány.

A vízért nagyjából 3 dollárt (800 forint) kell fizetni havonta, ami nevetséges összegnek számít.

Az étel is nagyon olcsó. A helyi éttermekben fejenként két dollárért lehet ebédelni vagy vacsorázni, ha pedig nagyon elegáns helyre vágynak, akkor sem fognak 10 dollárnál (2600 forint) többet elkérni.

Mexikó

Minden évben amerikaiak milliói látogatnak el nyaralás céljából ebbe a gyönyörű országba. Ha valaki szeretne kevés pénzből jól élni, akkor ezt Mexikóban megteheti. Az áram nagyon olcsó, egy légkondicionált, 140 négyzetméteres tengerparti lakás áramszámlája nagyjából 100 dollár (25 000 forint).

Az év hűvösebb részében pedig mindössze 40-50 dollárt (13 000 forint) kell költeni rá.

Összehasonlításképpen Floridában a számla könnyen meghaladhatja a 300 dollárt. Az egészségügyi ellátás mellet kifejezetten olcsó a lakhatás is. Egy két hálószobás ingatlan bérlése, alig néhány háztömbre a parttól összesen 625 dollár (160 000 forint).

Maja piramis és szobrok Mexikóban Forrás: Manuel Cohen/Manuel Cohen/Manuel Cohen

Puerto Vallartában az ember gyakorlatilag mindent megengedhet magának 2000 dollárból (500 000 forint), míg például San Franciscóban csak az albérlet kerülne 4000 dollárba. Az ételen sem kell spórolni, hiszen egy bélszín és néhány martini egy elegáns étteremben mindössze 25 dollárba (6500 forint) kerül.

Vietnám

Aki szeretne fényűzően élni, az ne keressen tovább! Ebben az országban mindent megtehet, amire csak vágyik. Egy avokádó 50 centbe (150 forint) kerül, egy kiló helyi kávé 1,8 dollárba (500 forint), a vízszámla kifizetése 1,30 dollár (300 forint),

és a telefonszámla korlátlan internettel összesen 3 dollárba (767 forint) kerül.

Aki szeretné teljes kényelemben élvezni a jól megérdemelt pihenést, az felfogadhat magának házvezetőt is heti 9 dollárért (2300 forint).

A vietnámi Ha Long-öböl, ami a világörökség része Forrás: ONLY FRANCE/DOMINGO LEVA/ ONLYWORLD.NET/Domingo Leva

Egy tengerparttól néhány lépésre lévő ingatlanért csak 300 dollárt (80 000 forint) kell fizetni havonta. Egy amerikai házaspár elmondta, hogy semmin sem próbálnak spórolni,

és még így is minden kijön kevesebb mint 900 dollárból (230 000 forint).

Ez a gyönyörű ország híres jó ételeiről, gyönyörű tájairól és izgalmas kultúrájáról. Da Nangban remekül megfigyelhető a klasszikus vietnámi kultúra és a modern nyugat találkozása.

Kolumbia

A Dél-Amerika gyönyörű tájain elterülő ország tökéletes választás lehet azok számára, akik szeretnének közel élni a természethez és nyugalomban tölteni a nyugdíjas éveket.

Kolumbiában a legolcsóbb a megélhetés költsége egész Dél-Amerikában.

A floridai születésű Aaron Brabham Medellín városában lakik, és itt bérel magának 150 négyzetméteres házat, mindössze 2000 dollárért (500 000 forint). Ez ugyan magyar viszonylatban soknak tűnik, de elmondása szerint egy hasonló kaliberű ingatlan San Diegóban nagyjából 10 000 dollárba kerülne. A háromemeletes ház tetején vendéghálószoba és jakuzzi található, tökéletes kilátással a városra.

Cartagena, Kolumbia ötödik legnagyobb városa Forrás: Origo

Beszámolt arról is, hogy régebben heti öt alkalommal mesterszakács főzött neki vacsorát, és ezért összesen 50 dollárt (13 000 forint) fizetett neki. A bejárónő, aki takarít, vasal és mos hetente kétszer, csak 15 dollár (4000 forint) fizetést kér cserébe.

Kolumbiában nagyon magas színvonalon lehet élni havonta 1300 dollárból (330 000 forint), ha valaki rendelkezik saját házzal.

További említésre méltó országok

A fent említett országokhoz hasonlóan máshol is találkozhatunk alacsony bérleti árakkal. Jellemzően Dél-Amerikában vagy Délkelet-Ázsiában a legjobb a nyugdíjasok dolga, mert ezeken a helyeken lehet a lehető legolcsóbban nagyon magas életszínvonalat kiépíteni.

Peru: Több napra elegendő zöldség és gyümölcs összesen 6 dollárba (1500 forint) kerül.

Nicaragua: Egy új ház építése, gyönyörű környezetben összesen 15 000 dollárból (3 840 000 forint) megoldható.

Kambodzsa: Egy tradicionális masszázs nagyjából 5 dollárba (1700 forint) kerül. Egy étkezés tele rákokkal, kagylókkal, tintahallal és polippal a helyi étteremben 10 dollár (2500 forint) alatt kijön.