Még Krétára is jut az új európai szélturbinákból

energia megújuló szélerőmű környezetvédelem
A wind farm of 30 turbines is inaugurated on September 11, 2015 in Chatres, eastern France, making this site the 3rd biggest farm in France and putting the region of Champagne-Ardenne at the forefront of the renewable energy. AFP PHOTO / FRANCOIS NASCIMBENI
Vágólapra másolva!
A PPC Renewables nevű görög vállalat tenderkiírásokat tett közzé annak érdekében, hogy megtalálja azokat a partnereket, akik megépítenék a görög szigetekre tervezett 12 szélfarmot és vállalnák 14 évig tartó üzemeltetésüket. Azoknak a cégeknek, melyek szeretnének a festői szépségű Égei-tenger szigetein szélturbinákat építeni, igyekezniük kell, mert a jelentkezési határidők október elején lejárnak.
Vágólapra másolva!

Összesen közel 32 megawatt tiszta energia előállítására képes termelőkapacitás létesítését tervezi a görög szigetekre az állami energiaszolgáltató vállalat. Ebből 11 szélfarm a tenger szigetvilágába kerülne, míg a 12. energiatermelő Kréta szigetén állna munkába.

Államilag a görög megújuló energiáért

Az állami tulajdonú energetikai szolgáltató, a PPC Renewables, azt tervezi, hogy a legnagyobb, megújuló energiákat hasznosító vállalattá válik az országban. Jelenleg 20 működő szélfarmmal rendelkezik, de több kisméretű, hidroenergiát hasznosító erőművet is üzemeltet. A cégnek vannak napelemes termelői is, így összesen 153 megawatt termelőkapacitással rendelkezik a megújuló források hasznosítására.

Hamarosan az Égei tenger szigetein is megjelennek a szélturbinák Forrás: robertharding/Tuul/Tuul

A mostani beruházások összértéke meghaladja az 50 millió eurót, és a kivitelezőknek közel 32 megawatt termelőkapacitás kiépítését kell vállalniuk.

Olyan görög szigetekre is kerülne a szélturbinákból, mint Szamosz és Leszbosz. A krétai létesítménynek 7,5 megawattot kell produkálnia, és a nyertes pályázónak a tervezést, a kivitelezést és az üzemeltetési feladatokat is vállalnia kell.

Zephürosz odateszi magát

A görög mitológiában Zephürosznak hívják a nyugati szelek istenét, ókori képzőművészeti ábrázolása mai napig látható Athénban, a szelek tornyának nevezett épületen. Úgy tűnik, az istenség kegyes lesz a beruházáshoz, és a következő években is megbízhatóan fogja szolgáltatni a meltemia, vagy más néven az etesian-szeleket.

Ezek májustól szeptemberig uralják az Égei-tengert, a vizek felett az északi, Balkán felől jövő magas nyomású légtömegek keverednek a török területek felől érkező alacsony nyomásúakkal.

Így hozzák létre azokat az erős széljárásokat, melyek a jelenlegi és az új turbinákat is hajtani fogják.

A görögök megújuló energiák felé fordulása nem új keletű. 2015-ben már a teljes energiaellátás 20 százaléka a megújuló forrásokra épült.

A 2016 augusztusában elfogadott új törvény szerint, 2017-től az új termelőkapacitások létesítésére kötelező pályázati kiírást közzétenni.

A görög célkitűzés az, hogy 2020-ig további 2,4 gigawattal növeljék a zöldenergiákat hasznosító kapacitásokat az országban. Amivel egyébként most sem állnak rosszul.

12 kisebb kapacitású szélfarm építése kezdődhet meg hamarosan Görögországban Forrás: AFP/Francois Nascimbeni

Tavaly augusztusban 2 600 megawattnyi napenergiát hasznosító kapacitás, 2 200 megawattnyi szélerőmű, 224 megawattnyi hidroerőmű-kapacitás állt rendelkezésre,

de még biomasszából is 53 megawatt elektromos energiát állítottak elő.

Kecskére szélturbinát

A bővülő kapacitásoknak persze akadnak ellenzői is. Ezek elsősorban azoknak a szigeteknek az állandó lakói, ahová a vállalatok – főként német cégek segítségével – újabb és újabb termelőegységeket húznak fel.

Konfliktusok abból származhatnak, hogy a helyiek nem mindig fogadják szívesen azt, a tiszta energiával való ellátásáért cserébe, hatalmas turbinatornyok kell hogy kinőjenek szigeteiken.

Az egyik leginkább hajmeresztő állítás az volt az egyik sziget tiltakozó lakója részéről, hogy kecskéi meleggé váltak a szélfarmok telepítése után. De gyakori félelem, hogy a széltornyok miatt elmarad a kívánatos csapadék mennyisége, egyes nők pedig a meddőségtől félnek.

Ugyanakkor vannak szigetek, melyek lakói büszkék arra, hogy úttörőként fogadták be a megújulókat kitermelő létesítményeket földjeikre. Tilos szigetén még saját pólót is gyártottak azért, hogy viselésével kifejezzék: büszkék arra, hogy otthonuk energiaellátása immár kizárólag a megújuló forrásokra épül.