Árcsökkenést hozott a nem várt gabonabőség

kombájn aratás
Az idei gabonatermés mennyisége nagyon eltérő a különböző területeken, de a minőség mindenütt megfelelő.
Vágólapra másolva!
Történelmi rekordot ért el az idei év globális gabontermelése - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb jelentésében. A várakozásokat meghaladó termésnagyság lefele nyomja a gabona és a szemes termények világpiaci árait, de ezzel együtt is számottevően erősödik a kereskedelem, amelynek fő mozgatója a kereslet növekedése.
Vágólapra másolva!

2611 millió megtermelt gabonával történelmi rekordot ért el a globális mezőgazdaság a FAO közleménye szerint. Miközben az elmúlt hónapban az élelmiszerár-index 1,3 százalékkal esett, élénkülés mutatkozik a világkereskedelmi piacokon. További jó hír, hogy tartalékokból is jól áll a világ: 2018-nak tele raktárakkal vághat neki a globális mezőgazdaság.

Van ahol csökkent, de máshol jobban nőtt

A Fekete-tenger melléke erős mezőgazdasági szezont zár. Az itt megtermelt többlet önmagában több mint 5 százalékkal járul hozzá a gabona árának eséséhez. Bár Kanadában és az Egyesült Államokban az előzetesen vártnál némileg szerényebb mennyiséget tudtak betakarítani,

Oroszországban bőséges az aratás. Búzából, kukoricából és árpából is sokkal több termett, mint várták.

Hasonló a helyzet Brazíliában is. A FAO arra számít, hogy idén a rizstermés is rekordot fog dönteni.

Történelmi rekordot ért el a világ idei gabonatermése a FAO jelentése szerint Forrás: MTI/Sóki Tamás

A bőséges termésnek köszönhetően, az élelmiszerárak emelkedésének dacára, 6 százalékkal csökkent az öt legfontosabb termékcsoport kereskedelmi értékkel súlyozott indexe a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy bár augusztusban is folytatódott bizonyos termékek (elsősorban a növényi olajfajták) árának emelkedése,

a hús, cukor, gabona és más termékek árának csökkenése miatt, összességében mégis kevesebbe került az élelmiszer globális viszonylatban mint tavaly ilyenkor.

Rekordmennyiséget tárol a világ

A globális gabonatartalék 719 millió tonna, ami 2 százalékkal magasabb, mint a mezőgazdasági szezon kezdetén rendelkezésre álló, szintén kimagaslóan jó érték.

Oroszországban búzát, Brazíliában pedig kukoricát fognak rekordmennyiségben betárazni a termelők és a gazdálkodók.

Rekord várható a kereskedelmi forgalomban is. Kína, Brazília, Irán, Mexikó és az Európai Unió importszükséglete miatt várhatóan több mint 400 millió tonnányi gabona fog raktárat cserélni.