Csalók járnak el a Magyar Telekom nevében

Vágólapra másolva!
Csalók hamis e-mailben fizetési felszólítást küldtek a Magyar Telekom nevében, és a számlatartozás ürügyén, egy a Magyar Telekom honlapját utánzó weboldalra irányították az e-mail listán szereplőket, ahol a bejelentkezési adatok, illetve banki adatok megadását kérték a címzettektől. A Magyar Telekom megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket. - közölte a cég kommunikációs igazgatósága.
Vágólapra másolva!

Időről időre előfordulnak jellemzően nagy ügyfélbázissal rendelkező - nem csak távközlési - szolgáltatók nevében elkövetett visszaélések, adathalász kísérletek, ezeknek az ügyfelek mellett maguk a vállalatok is kárvallottjai - mondta az ügyben a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága.

A levél egy újabb változatában

egy banki befizetési oldalt utánzó oldalra is továbbirányítanak, ahol személyes adatok, banki adatok megadását kérik a csalók.

Nemcsak Telekom ügyfelek, hanem más szolgáltatók ügyfelei is kaptak ilyen e-mailt.

A Telekom, amint észlelte a támadást, azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket, és az érintett adathalász url-eket letiltotta.

Sajnos az elkövetők újabb url-ek felhasználásával folytat(hat)ják a támadássorozatot. Éppen ezért a Telekom kéri ügyfeleit, fokozott figyelemmel kezeljék a hasonló e-maileket.

A levél érkezésekor alaposan vizsgálják meg a belinkelt weboldalt.

Hivatalos levél esetén a weboldal link mindig tartalmazza a telekom.hu tartományt, ha a kapott levélnél ez nem teljesül, érdemes nem megnyitni a linket. De emellett persze a furcsa, idegen, szokatlan tartalom, illetve a nyelvtani hibák és magyartalan fogalmazás is mindenképpen óvatosságra intenek - írták.

A szolgáltatók elsősorban ügyfeleik tájékoztatásával tudnak azért tenni, hogy a hasonló esetek száma visszaszoruljon. A Telekom honlapján több helyen nyújt ilyen jellegű tájékoztatást - közölték.