Annyi pénze van Norvégiának, hogy ki sem lehet mondani

norvég kézilabda-szurkoló
HUNGARY, Budapest : A Norway supporter cheers for his team during the final match Norway vs Spain of the Women's European Handball Championship on December 21, 2014 in Budapest. AFP PHOTO / FERENC ISZA
Vágólapra másolva!
Norvégiáról eddig is lehetett tudni, hogy gazdag ország, azonban fontos határt lépett át a nemzet vagyonalapja. Az ezer milliárd dolláros pénztömeg még a norvégokat is meglepte, a külön számla gyakorlatilag spórolás az olaj nélküli, szűkösebb időkre.
Vágólapra másolva!

Szeptember 19-én egy elképesztő mérföldkövet lépett át a norvég vagyonalap. Az abban gyűjtött pénz először kedden haladta meg az 1000 milliárd dollárt, köszönhetően a gyenge dollárnak és az erősödő részvénypiacoknak.

Ez 256 870 000 000 000, azaz 256,87 billió forintnak felel meg.

– mondta Yngve Slyngstad, az alap vezérigazgatója.

A Bloomberg azt írja, hogy az alap vagyona megegyezik Mexikó teljes GDP-jével. A magyar GDP 2016-ban 125 675 millió dollár volt,

azaz nyolcadannyi, mint a norvég alap vagyona.

Illusztráció Forrás: AFP/Isza Ferenc

Norvégia úgy hozta össze ezt a félelmetes számot, hogy az állam 21 éve elkezdte gyűjteni az olajból szerzett jövedelmeket egy külön számlán, majd azokat befektette. Ezzel az alappal az volt a skandináv nemzet célja, hogy

az államnak akkor is legyen pénze nyugdíjra vagy egyéb jóléti kiadásokra, amikor már nem számíthat bevételre a kőolajból.

A CNBC azt írja, hogy az alaprészvények mellett ingatlanokba, és fix kamatozású eszközökbe is fektetett, a portfolió közel 9000 vállalat papírjait tartalmazza 77 országból.

A norvég alap ingatlanjai között található több épület a Times Square-en, a Champs Élysées-n és a londoni Regent Streeten is.

Az ingatlanok júniusban 26 milliárd dollárt tettek ki az alapból.

Az óriási pénzmennyiség néha gondot is jelent, külön kihívás olyan piacot találni, amely elég nagy ahhoz, hogy ekkora vagyon befektetésére alkalmas legyen. Az alap vezetői azért is bajban vannak, mert szerintük nem érdemes tovább diverzifikálni a portfóliót, mert jelenleg az árak és a kamatszintek szinte stagnálnak a világ legtöbb országában.

Norvég fúrótorony az Északi-tengeren Forrás: AFP/Oyving Hagen

Érdekesség, hogy az alapnak a vagyonához képest viszonylag kevés alkalmazottja van, 550-en dolgoznak világszerte.

Norvégia arra számít, hogy az alap 2025-re eléri az 1300 milliárd dollárt.

Az alapkezelő vezetősége ennél némileg pesszimistább, szerintük a vagyonalap már túl van a csúcson. Tavaly az alap történetében először történt kifizetés, 9 milliárd dollárt már kivett a norvég kormány a hatalmas vagyonból.

A Bloomberg gyűjtése alapján

a norvég alap a 15. olyan vagyonalap, amely átlépte a bűvös 1000 milliárd dolláros határt.

Ebbe nem tartozik bele Kína, amely becslések szerint 3 ezer milliárd dolláron ül.

A 15 legnagyobb alapból 11 az Egyesült Államokban található, az első helyen a BlackRock áll 5700 milliárdos vagyonnal.

Nem Norvégia az egyetlen skandináv ország, amely szinte úszik a pénzben, júniusban arról írtunk, hogy Svédország már annyira gazdag, hogy nem tudja mire költeni a vagyonát, így azt inkább elrakják a következő generáció számára.