Még mindig sokat költ a fosszilis energiahordozókra Európa

széntüzelésű erőmű energia áram
The power plant "Weisweiler" run by brown coal from an open cast mine is pictured on October 2, 2015 in Weisweiler, western Germany. AFP PHOTO / PATRIK STOLLARZ
Vágólapra másolva!
Elsőként készítették el nemzetközi szakértők azt az összesítést, amely az Európai Unióban jelen lévő fosszilisenergia-támogatások mértékét tartalmazza. A jelentés a 2014 és 2016 között az EU és 11 tagállamának a kőolaj, a földgáz és a szén kitermelésére nyújtott támogatásait összegzi. A jelentésből kiderül: a közösség hatalmas összegeket fordít a fosszilis hordozókra, holott a vállalások szerint, 2020-ig ki kellene vezetnie azok támogatását.
Vágólapra másolva!

A fosszilis energiának nyújtott támogatások életben tartása szembemegy az európai kormányok és az EU ígéretével, miszerint 2020-ra kivezetik az ilyen típusú támogatásokat, és ellentétes a Párizsi Klímamegállapodással is – állítják közleményükben a jelentést elkészítő szervezetek, a CAN (Climate Action Network) és az ODI (Overseas Development Institute). A dokumentum összeállítói úgy számoltak, az EU – költségvetésből, fejlesztési és befektetési alapjain keresztül – évente átlagosan 4 milliárd eurót juttatott a fosszilis energiák számára. A fosszilis energiák kitermelésére és felhasználására az európai kormányok pedig évente összesen 112 milliárd eurót fordítanak.

Európa még mindig sokat költ az emissziót produkáló energiahordozókra Forrás: AFP/Patrik Stollarz

A közlekedés a legnagyobb szennyező

A gázolaj árát csökkentő adókedvezmények és más formákban, a közlekedési ágazat kapta a legtöbb támogatást, mintegy 49 milliárd eurót.

Az ágazat a beazonosított kormányzati támogatások 44 százalékából részesült.

Ezért szakértők attól tartanak, a támogatások ösztönzik a gázolaj további használatát, ilyen módon növelve a légszennyezettségből fakadó egészségügyi kiadásokat is.

A jelentéshez kapcsolódó közlemény megemlíti, hogy évente 4 milliárd euró megy el gázinfrastruktúra építésére és 2 milliárd eurót kapott a széntüzelés támogatása is. Ez a kontinens fosszilis hordozóktól való függését erősíti. Ennek a helyzetnek az erősödése ellentétes azzal, hogy az országok 2020-ig a károsanyag-kibocsátó hordozók dotálási rendszereinek megszüntetését vállalták.

Magyarországon még az adóbevételek is megérzik

Gyakori, hogy Magyarországon a magáncélú autóvásárlást és -használatot is céges költségként számolnak el.

Ez akár a GDP 5 százalékának megfelelő összegű adóbevétel-kiesést is jelenthet a szakértői számítások szerint.

Történik ez úgy, hogy eközben a magyar kormány az elektronikus autók elterjedését szorgalmazza.

A WWF Magyarországnál úgy vélik, az energiaátmenetet, az energiahatékony szolgáltatások elterjedését kellene támogatni a fosszilis hordozók helyett Magyarországon is.

Magyarországnak is növelnie kellene az e-autók számát és csökkenteni a hagyományos meghajtású járművekét Forrás: Pixabay

A Magyar Energiahatékonysági intézet szerint pedig idehaza a lakosság a legnagyobb energiafogyasztó, az elsődleges felhasználásból 35 százalékkal részesül.

Hatékonyabb technológiai megoldásokkal ennek jelentős része megtakarítható lenne. A jelentésben foglaltak emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy bár az európai kormányok vállalták, hogy 2018-ig megszüntetik a szénbányák támogatását, az EU tagállamok és uniós intézmények közel 3 és fél milliárd eurót fordítanak évente erre a célra.