Sínen a világ egyik legnagyobb cégének tőzsdére lépése

olaj olajfinomítás Szaúd-Arábia
Az Aramco olajfinomító a szaúd-arábiai Dahranban
Vágólapra másolva!
Egyre biztosabb, hogy a világ legnagyobb árbevételű olajvállalata, a Saudi Aramco már jövőre tőzsdére léphet. Az állami olajvállalat egyelőre még keresi a megfelelő helyszínt, ahol valószínűleg minden idők legnagyobb IPO-ját hajtják majd végre.
Vágólapra másolva!

Moszkvában adott interjút Amin H. Nasser, az Aramco vezérigazgatója, amelyben közölte, hogy az olajipari óriás tőzsdére lépése jól halad – írja a Reuters.

A bevezetés várhatóan már jövőre megtörténik, korábban arról írtunk, hogy ez lehet minden idők legnagyobb értékű nyilvános részvénykibocsátása (IPO).

A tervek szerint

a cég részvényeinek 5 százalékát teszik elérhetővé,

amelyre azért van szükség, hogy az így beáramló pénzből Szaúd-Arábia más iparágak felé is nyitni tudjon.

Ez azt jelenti, hogy az arab állam több lábon szeretne állni, és valamelyest függetleníteni szeretné magát az olajtól.

Az Aramco olajfinomító a szaúd-arábiai Dahranban Forrás: UIG via Getty Images/Myloupe

- mondta Amir Nasser.

A tőzsdei helyszín kérdése azért nagyon fontos, mert egy ekkora cég megjelenése hatással lehet az adott a régiós pénzpiacra. Mivel a szaúdi tőzsde túl szűkös, ezért

a jelöltek között van New York, London és Hongkong is.

Hogy pontosan mekkora értékű lenne az IPO, azt egyelőre nem lehet tudni, de korábbi nyilatkozatokból az derül ki, hogy magasan verné a jelenlegi rekordert.

Khalid al-Falih is beszélt az IPO-ról Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

A Saudi Aramco méretei félelmetesek, a cég értéke minimum 2 ezer milliárd dollár, azaz nagyjából 100 milliárd dolláros lehet a részvénykibocsátás nagysága.

A jelenlegi rekorder az Alibaba 25 milliárd dollárral.

A világ legnagyobb árbevételű cégeit ábrázoló képből kiderül, hogy mindössze három cég előzi meg az Aramcót.

A Saudi Aramco a legnagyobb árbevételű olajvállalat Forrás: Origo, Datashown

A témával kapcsolatban korábban nyilatkozott Khalid al-Falih, Szaúd-Arábia energetikai minisztere is, szerinte 2018 második felében várható a lépés.