Öt tévhit a startupokról

start up vállalkozás
http://www.dreamstime.com/stock-images-businessman-arranging-startup-blocks-desk-cropped-image-image46362784
Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben ömlöttek a hírek a sikeresebbnél sikeresebb magyar startupokról. Sok vállalkozó gondolhatja ez alapján, hogy ő biztos nagyon elrontott valamit, ha csak évi 10 százalékkal tudja növelni árbevételét. Pedig valójában a startupok élete sokszor egészen más, mint gondolnánk.
Vágólapra másolva!

Biztos mindenki ismeri azokat a képes vicceket, hogy mit gondol rólunk az anyánk, a barátaink, a főnökünk miközben dolgzunk, és mi hogy érezzük magunkat, s a négy kép merőben más, mint a valóság. Nincs ez másképp a startup cégek megítélésével sem. Sikeresnek, bombasztorinak tűnnek, iszonyú okosaknak és persze úsznak a pénzben. Íme néhány tévhit.

1. A startup maga a siker

Nagyon nem. A statisztikák szerint a startupok töredéke lesz normálisan működő cég. A megalapított cégek 99 százaléka sosem nő a kisvállalkozási szint fölé, de a cégek fele még árbevételt sem termel az első három évében.

2. A startupperek úsznak a pénzben

Az első pontból következtetni lehet, hogy ez nem így van. Az esetek többségében az induláskor a saját megtakarításaikat, eszközeiket teszik bele a cégbe a vállalkozókedvű cégalapítók. Utána jön a támogató család, vagy az eladott autó. Ha nincs felhasználható forrás, akkor sok esetben hiába a nagy ötlet, ugrott a biznisz.

Néha olyan, mint egy kockajáték Forrás: Andreypopov | Dreamstime.com

3. Mindenki startupokat akar támogatni

Az ideális támogatás általában a kockázati tőketársaságok részesedésvásárlása vagy ha összeállnak egy nagy szereplővel a szektorban - ez lehet bank vagy távközlési cég, de lényegében bármi más is. Ezek azonban elég nehézkesen jönnek össze, mert a cégek általában sokkal nagyobb részt kérnek a cégből, és több beleszólást az ügyekbe, mint azt a startup szeretné. Ezért a finanszírozás sokszor nem jön össze. Az állami támogatásokat vizsgálva ugyanakkor egyértelműen kimondható: nem a startupoknak osztanak az államok pénzeket. Itthon a munkahelymegtartás és az ipari fejlesztés viszi a prímet.

4. A startupok nem is csinálnak semmit

Amit a külső szemlélő lát, az szinte mindig az utolsó lépés: a sikeres eladás, felavásárlás. Azt már kevesen gondolják végig, hogy e mögött mennyi ingyenmunka és befektetés áll. Sok esetben éveken át folyik a fejlesztés, az ötlet megvalósítása, a gyors megtérülés garanciája nélkül.

5. A sikeres startupperek mind zsenik

Inkább jókor volt jó ötletük, és nem voltak restek kidolgozni. Egy-egy sikeres projekt is tele van kudarcokkal, rossz döntésekkel, csak erről ritkábban esik szó. A startup céget alapítók pont annyira értenek a cégvezetéshez, mint az átlag vállakozók, így sok esetben pont ugyanazokkal a problémákkal küzdenek.