Vágólapra másolva!
Csütörtökön közel ötven közepes és nagyvállalat írja alá a Sokszínűségi Kartát, vagyis kötelezi el magát amellett, hogy különböző hátterű, nemű, etnikumú, korú vagy egészségi állapotú munkatársakat alkalmaz. Az uniós kezdeményezésű prominens listán egybek mellett az Erste Bank, a PwC, a Shell Magyarország, a Magyar Telekom, a Mol és a MÁV is szerepel.
Vágólapra másolva!

A sokszínűség kultúrája nemcsak jól hangzó szöveg: számtalan módon előnyt jelent a vállalatoknak, hozzájárul a szervezet hatékonyságához és versenyképességéhez. Az idén a 25 éves Hungarian Business Leaders Forum szerint egy sor esetben forintra váltható a sokszínűség.

A McKinseytanácsadó cég nemzetközi kutatása szerint azon cégek esetében, amelyeknél a nemek aránya egyenlő, 15 százalékkal nő az esélye annak, hogy a cég jobban teljesít pénzügyileg. Ahol etnikailag sokszínű a szervezet, ott ez az arány 35 százalék.

A sokszínűség elősegíti az innovációt, hiszen többféle problémamegoldási hozzállás, több ötlet és több perspektíva jelenhet meg, amelyek több szempontot hoznak be a a döntéshozatalba.

A különféle nemi, vallási, nemzetiségi vagy korosztályi összetételű munkaerő nagyobb kreatív potenciállal rendelkezik, mint a homogén csapat. A sokszínűség a munkavállalók elégedettségét is növeli: csökkenti a csoportok közötti konfliktusokat, javítja az együttműködést és a cég iránti lojalitást.

Kellenek a nők a sikerhez, de ez nem minden Forrás:Thinkstock

A fiatalabb generációk pontos értékek mentén vásárolnak és ezek mentén választanak munkahelyet is. Motiválni őket nem elsősorban pénzzel, hanem többek között a vállalat társadalmi ügyek iránti elkötelezettségével lehet.

A sokszínűség akkor is hasznos, ha kezelni kell a munkaerőhiányt: könnyebb az üres álláshelyeket betölteni, ha olyan munkavállalók közül választ egy cég, akik közül a többiek nem.

A sokszínűség a cégeket a sokszínű fogyasztói csoportok felé terelheti. Ebből a szempontból fontos, hogy például az Egyesült Királyságban a vásárlásokról szóló döntések 80 százalékát nők hozzák meg, az azonos nemű párokból álló háztartásoknak pedig átlagosan 80 százalékkal több a bevételük az átlagnál.

A társadalmi felelősség felvállalása egyre fontosabb, ráadásul egyre több ország vezet be vonatkozó szabályokat illetve egyre több cég köteleződik el az éves CSR jelentés elkészítése mellett.