Parragh László: A reálbér növekedése fűti a gazdaságot

Orbán Viktor Kereskedelmi és Iparkamara Parragh László
Budapest, 2016. március 10. Parragh László, az MKIK elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az Intercontinental Hotel Budapest konferenciatermében 2016. március 10-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A növekedésnek kettős hatása van: részben növeli a megtakarításokat, illetve csökkenti a lakosság eladósodottságát, részben pedig növeli a belső fogyasztást - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Parragh László hozzátette,

jövőre minimálbér növekedés

lesz, a szakmunkás minimálbér 15 százalékkal, a minimálbér pedig 8 százalékkal fog emelkedni, 2-3 százalék körüli inflációval számolnak.

Parragh László, az MKIK elnöke Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiemelte, a magyar

gazdaság egészséges pályán mozog,

de a munkaintenzív gazdaság átfordul egy technológia intenzív gazdasággá.

Mint fogalmazott, azok a cégek fognak igazán erősödni, amelyek elsődlegesen nem az emberi munkára építenek, hanem megpróbálnak technológiát fejleszteni, robotizálni, számítástechnikát alkalmazni, digitalizálni, az Ipar 4.0 programhoz kapcsolódni.