80-90 ezer autós válthat biztosítót

Vágólapra másolva!
A november 2-án induló év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban enyhén növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők.
Vágólapra másolva!

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége Gépjárműszekciójának elnöke szerint

a hárommillió hazai személyautóból mintegy egymilliót érint idén az év végi kampány

- ezeknek a járműveknek fordul január elsejével a biztosítási éve -, és mintegy 80-90 ezren köthetnek új biztosítóval szerződést.

Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója

az év végi kgfb-szerződések átlagdíját 18-20 ezer forint körüli szintre várja,

ami mintegy 10-15 százalékos díjnövekedést jelenthet ebben a körben. Ez az érték körülbelül a fele az év közben tapasztalt 35 ezer forintos átlagdíjnak, ám a különbség oka nem a biztosítók időszakonként eltérő árazása, hanem az érintett járműpark összetétele. Az év végi kampány ugyanis olyan idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítását érinti, amelyeknek jelentős része a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani.

2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kötelező biztosítások aránya, amely idén már az egyharmadot sem éri el.

A biztosítóknak a tarifáikat minimum 60 nappal az érvénybe lépés előtt kell meghirdetniük. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait a november 2-ig meghirdetett tarifák alapján ismerhetik meg az érintettek. Amennyiben a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés felmondása mellett döntenek, ezt

legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval.

Az új biztosítás kiválasztására ugyanakkor december 31-ig van lehetőségük.