Könnyebb lesz adózni, de nehezebb lakást kiadni

airbnb, illusztráció
Már rég nem csak a hátizsákos turizmust szolgálja ki az Airbnb
Vágólapra másolva!
Januártól várhatóan kedvezőbb feltételek mellett adható ki lakás az Airbnb-szolgáltatáson belül. Miközben társasházi oldalról szigorítások tapasztalható, addig adózási szempontból jelentős könnyítést hoz az átalányadózás lehetőségének kibővítése – mondta Bacskó László ügyvéd, a Bacskó Ügyvédi Iroda vezetője.
Vágólapra másolva!

Idén, a 2017-es irányadó jogszabályi környezetben is választhatják a lakásukat rövid távra bérbeadók a tételes átalányadózást. Ennek lényege, hogy bérbe adott szobánként évente fix összegű, 38,4 ezer forint adó megfizetésére köteles a bérbeadó. Ez a lehetőség azonban eddig csak akkor volt igénybe vehető, ha legfeljebb egy lakásban és azon belül legfeljebb nyolc szobában történt az egyéb szálláshely-szolgáltatási tevékenység.

Jövőre sokkal kedvezőbb keretek között valósulhat meg az Airbnb-szolgáltatás adózása. Az Országgyűlés részére benyújtott javaslatcsomag ugyanis kiterjeszti a tételes átalányadózás választásának lehetőségét már három lakás rövid távú bérbeadására is (változatlan, azaz legfeljebb nyolcas szobaszámra).

A módosítás legfőbb haszonélvezői azok a magánszemélyek, akik melléktevékenység céljából néhány ingatlan esetében nyújtanak Airbnb-szolgáltatást.

Már rég nem csak a hátizsákos turizmust szolgálja ki az Airbnb Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Tételes átalányadózást csak akkor választhat magánszemély, ha az ingatlan a saját tulajdonát képezi, illetve ha azon haszonélvezeti joggal rendelkezik. További feltétele az átalányadózási lehetőség igénybe vételének ezen kívül, hogy ugyanaz a személy egy évben legfeljebb 90 napot tölthet bérlőként az ingatlanban.

Míg az adókörnyezet változása kedvezőbb feltételeket kínál, addig a társasházi közgyűlések 2017-től érvényes többletjogosítványai megnehezíthetik az Airbnb-szolgáltatást.

Az új joggyakorlat ugyanis lehetővé teszi, hogy a társasházi közösségek szabályzatban tilthassák nem csak az egyéb szálláshely-szolgáltatást, de bármilyen, nem lakáscélú tevékenységet is, legyen az egy építész iroda, műkörmös szalon, jóga terem vagy akár ügyvédi iroda.

Józsefváros önkormányzatának szeptemberben életbe lépett rendelete szerint ráadásul amennyiben egy társasházi lakás tulajdonosa szálláshely-szolgáltatást kíván nyújtani lakásában, akkor ezt csak abban az esetben teheti meg, ha az adott társasház szervezeti és működési szabályzata ezt kifejezetten megengedi.