Még tovább csökkent a munkanélküliek száma

cukornádmezőn dolgozók
Workers cut sugar cane in Atencingo, Puebla state, southern Mexico on May 11, 2017. Mexico has until June 5 to reach an agreement with Washington on whether or not sugar will continue to enter the US market tariff-free. / AFP PHOTO / PEDRO PARDO
Vágólapra másolva!
A júliusi és szeptemberi adatok alapján 38 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, és ugyanebben az időszakban 60 ezerrel többen kezdtek el dolgozni, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

A munkanélküliek száma június-augusztushoz képest is 7 ezerrel, a ráta 0,1 százalékponttal csökkent. 2010 első negyedévével összevetve

306 ezerrel kevesebben vannak állás nélkül, és 772 ezerrel többen dolgoznak

– közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH azt írta, a foglalkoztatottak számának 60 ezres növekedése a munkanélküliek számának 38 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacon frissen megjelenő 22 ezer emberből ered. A 15-64 éves népesség száma 69 ezerrel csökkent, a gazdaságilag aktív népesség a korosztályban viszont 19 ezerrel emelkedett.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A közfoglalkoztatottak száma 35 ezerrel csökkent,

az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma viszont 97 ezerrel nőtt egy év alatt.

A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 3,5 százalékosra (foglalkoztatási rátája 84,2 százalékra), az 55-64 évesek 3,5 százalékra (foglalkoztatási rátája 52,4 százalékra) csökkent. A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 11,3 százalékosra csökkent, a foglalkoztatottak létszáma pedig 305 ezer volt. A munkanélküliek egyötöde viszont továbbra is ebből a korcsoportból került ki.

Forrás: AFP/Pedro Pardo

A munka nélkül töltött idő átlagosan 15,4 hónap volt,

a munkanélküliek 40,6 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt.

A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 31 ezerrel, 91 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,3 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 7 ezerrel, 98 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal, 4,6 százalékra mérséklődött egy év alatt.