Snapchat: romokban a fiatalok kedvenc alkalmazása

Snapchat
HONG KONG, HONG KONG - OCTOBER 6: A man holds an Apple iPad Mini as he uses SnapChat app on October 6, 2017 in Hong Kong, Hong Kong. (Photo by studioEAST/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Snapchat újabb csalódást keltő negyedéven van túl, és minden fontosabb száma elmaradt a várttól. A cégnek komoly fejtörést okoz, hogy miként lehetne a felhasználókból pénzt csinálni. Persze nem csak ez a gond, hanem az is, hogy miként lehetne további felhasználókat szerezni. A negyedéves jelentés után a befektetők most fejvesztve menekülnek, beszakadt a részvények ára is.
Vágólapra másolva!

A Snapchat nyilvánosságra hozta a negyedéves jelentését, ám ez nem adott okot bizakodásra és örömködésre a befektetők körében. A harmadik negyedévben a bevétel a várt 239,9 millió dollár helyett mindössze 207,9 millió lett. Az aktív felhasználók számában is a Wall Street várakozása alatt teljesített a fiatalok kedvenc alkalmazása. A várt 181,8 millió felhasználó helyett csak 178 milliót sikerült naponta megmozgatni.

Evan Spiegel, a Snapchat alapítója Forrás: Forbes

A Snapchat eddig 443 millió dolláros veszteséget halmozott fel.

Jó hír, hogy ugyan elmaradt a várttól, de legalább sikerült 4,5 millió új felhasználót szerezniük. A cég vezérigazgatója Evan Spiegel szerint mindezeknek az az oka, hogy a nyári hónapok nem voltak túl pörgősek, és hiába zárt jól a Snapchat a szeptembert, az augusztusi és a júliusi gyenge számok lehúzták a végeredményt.

A Snapchat piaci részesedése közben folyamatosan olvad az Instagrammal szemben, főleg azután, hogy a képmegosztó oldal bevezette a Stories funkciót 2016-ban.

Ugyanakkor több vállalat is jelezte, hogy a jobb helymeghatározásnak köszönhetően szívesebben reklámoznának a jövőben a Snapchaten, mert ott egyszerűbb célzott reklámokkal felkelteni a vásárlók érdeklődését.

illusztráció Forrás: APA-PictureDesk/HELMUT FOHRINGER / APA / picturedesk.com/Helmut Fohringer

Az alkalmazás főleg az amerikai tinédzserek körében népszerű és úgy tűnik, máshol nem igazán kaptak rá a képküldözgetésre. Komoly problémát okoz az is, hogy ez a korosztály nem piacképes, mert nincs saját bevétele.

Spiegel elismerte, hogy a legutóbbi frissítésekkel valószínűleg túlbonyolították az alkalmazást, ezért sem kapnak rá sokan.

A Los Angeles-i cég a jövőben úgy szeretné megváltoztatni az alkalmazás felületét, hogy az ne csak a tinik számára legyen vonzó, hanem kezdjék el használni a világ más tájain és az idősebb generáció körében is.

illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Rolf Vennenbernd

A Snapchat részvényei márciusban még a 24 dollárt súrolták, a kedvezőtlen hírek hatására viszont a héten volt olyan nap, hogy már 13 dollárért sem kellettek.

Spiegel elmondta azt is, hogy 2018-ban a vállalat számára létkérdés lesz új felhasználók szerzése. A problémák pedig szerinte minden cég életének velejárói. Az Instagram Storiest hozta példának, amelyet a megjelenését követő első 6 hónapban gyakorlatilag senki sem használt, viszont azóta az egyik legnépszerűbb funkció az oldalon.

Spectacles szemüveg Forrás: Getty Images/Chesnot

Sokak szerint a Snapchat ékes példája annak, hogy mi történik, amikor hozzá nem értőkhöz hirtelen ennyi pénz és ekkora felelőség kerül. Jól példázza ezt a piacra dobott Spectacles szemüveg, amellyel videót lehet készíteni.

Eddig a Snapchat 40 millió dollárt bukott rajta és még Spiegel is bevallotta, hogy túlságosan belelovalták magukat az ötletbe és emiatt hoztak hibás üzleti döntést.

Egy kis lökést adott a Snapchat részvényeinek, hogy az egyik legnagyobb kínai vállalat a Tencent, 2 milliárd dollár értékben vásárólt a cég részvényeiből. A korábbi befektetésükkel együtt, így már az ő kezükben van a Snap Inc. 12 százaléka. A Tencent tervei szerint megjelenhetnek a játékok, valamint hírfolyam is helyet kaphat a népszerű alkalmazásban, az arculatváltás után.