Már ötmillió forint innovációs hitelt is kaphatnak a cégek

Megtalálták az AIDS ellenszerét!, laboratórium, teszt, vizsgálat, kémcső
Vágólapra másolva!
Az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel igényelhető mostantól a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzését szolgáló nulla százalékos kamatozású beruházási hitel, immár a mikrovállalkozások is kérhetik azt - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Vágólapra másolva!

Az MFB Pontokon elérhető európai uniós forrású Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hitelprogram feltételeit azért módosította a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MFB, hogy szélesítse azon vállalkozások körét, amelyek élhetnek a kedvező hitel lehetőségével.

E célt szolgálja az a könnyítés is, hogy a kölcsön összegének minimálisan felvehető összege 100 millió forintról 5 millió forintra csökken.

A program keretösszege több mint 40 milliárd forint - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Folyamatosan figyelik a vállalkozásoktól érkező visszajelzéseket. A módosítással a hitel az innovációs láncnak a piachoz legközelebbi részét finanszírozhatja, amikor a K+F+I tevékenység már üzletileg kezelhető kockázatot hordoz.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Már tervezhető a kifejlesztett termék, szolgáltatás, eljárás előállításához, gyártásához szükséges, a vállalkozás számára technológiai előrelépést biztosító eszközök, infrastruktúra beszerzése - tette hozzá.

Országosan 642 MFB Ponton igényelhetők az uniós forrású hitelek, illetve előzetes online hitelbírálati kérdőív is kitölthető az mfb.hu weboldalon, ahol minden szükséges információ elérhető az MFB Pontokról és az európai uniós hitel- és kombinált hitelprogramokról.