A Microsoft vezetője szerint a mesterséges intelligencia kockázatos

google brain mesterséges intelligencia
Vágólapra másolva!
Omar Saleh elmondta, hogy az elmúlt három évben bekövetkezett technológiai zavarok „ébresztőként" hatottak az olaj- és gázipari vállalatokra.
Vágólapra másolva!

A mesterséges intelligencia jelenti a legnagyobb veszélyt az olaj- és gázipar számára az elkövetkezendő öt-tíz évben, - mondja a Microsoft közel-keleti és afrikai olaj- és gáz részlegének igazgatója.

Illusztráció Forrás: Science Photo Library/CHRISTIAN LAGEREK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Christian Lagerek/Science Photo

Az Abu Dhabi Nemzetközi Ásványolaj Kiállítási Konferencián (ADIPEC) tartott beszédében Omar Saleh elmondta, hogy az utóbbi három évben bekövetkezett technológiai zavarok az összes olaj- és gázipari vállalat számára „ébresztőként" hatottak.

Szerinte a mesterséges intelligencia „elengedhetetlen fontossággal bír" az iparág számára, ugyanakkor ez jelenti a legnagyobb kockázatot a szektornak.

Ugyanakkor a Baker Hughes GE amerikai vállalat – vagyis a General Electric leányvállalata – vezérigazgatója, Lorenzo Simonelli szerint az olaj- és gáziparban bekövetkező „folyamatos zavarokat" pozitívan kell felfogni.