Elindultak az első exportvonatok Budapestről Kínába

Mosóczi László
A Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) csúcstalálkozó alkalmából elindult az első két exportvonat Kínába, a szerelvények egyike Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át visz árut a távol-keleti államba, a másik vonat konténereit a görögországi Pireusz kikötőjéből hajón szállítják tovább.
Vágólapra másolva!
Hétfőn Budapestről elindult az első két exportvonat Kínába. A szerelvények egyike Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át visz árut a távol-keleti államba, a másik vonat konténereit a görögországi Pireusz kikötőjéből hajón szállítják tovább.
Vágólapra másolva!

A vonatok indítása alkalmából Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára fölhívta a figyelmet Magyarország tranzitszerepére:

- tette hozzá.

Csen Hsziang-csün, Hunan tartomány kereskedelmi hivatalának főigazgatója (b) és Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára az első Kínába induló exportvonat ünnepélyes elindításán a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. fővárosi székhelyén 2017. november 27-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mosóczi László kiemelte, hogy az áruk gyors, olcsó és nagy tömegű szállítása a magyar vállalatok versenyképességét erősíti, a további bővülés érdekében pedig a logisztikai szolgáltatások fejlesztését szorgalmazta.

A szállítás és raktározás részesedése a munkahelyteremtésben az egészségügyével vagy az építőiparéval azonos, a magyar GDP-hez pedig 2 ezer milliárd forinttal járulnak hozzá évente, ezzel az összes ágazat közül az ötödik legjelentősebb teljesítményt érik el

- mondta Mosóczi, aki felidézte, hogy a Kínába irányuló magyar kivitel tavaly csaknem 2,25 milliárd dollárral rekordot döntött, az élelmiszerexport pedig több mint másfélszeresére nőtt 2015-höz képest.

A Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) csúcstalálkozó alkalmából elindult az első két exportvonat Kínába, a szerelvények egyike Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át visz árut a távol-keleti államba, a másik vonat konténereit a görögországi Pireusz kikötőjéből hajón szállítják tovább. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az első nyolc hónap adatai szerint újabb, több területen ismét kétszámjegyű bővülés következhet - közölte. A helyettes államtitkár szerint a keleti nyitás sikerét mutatja az is, hogy a tavalyi adatok alapján a Kínai Népköztársaság Magyarország tizedik legfontosabb kereskedelmi partnere, az Európán kívüli országok között pedig az első helyen áll.

A rendezvényen Hunan tartomány kereskedelmi hivatalának főigazgatója, Csen Hsziang-csün fontos lépésnek nevezte a vonatok indítását a Selyemút által érintett országok hatékony összekötése, a gazdasági kapcsolatok fejlődése szempontjából. A fordított irányú fuvarozás megkezdése a kínai tartomány és Magyarország kapcsolatait is erősíti - mondta Csen Hsziang-csün.

Az első Kínába induló exportvonat a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. fővárosi székhelyén 2017. november 27-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Erik Regter, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében nemzetközi összefogást és új utak építését, valamint a vasúti szolgáltatások színvonalának javítását sürgette. Közölte, hogy több kínai vasúttársasággal az elmúlt hetekben is tárgyaltak a menetidő lerövidítésének lehetőségeiről. Erik Regter történelmi pillanatnak nevezte, hogy Budapestről egyszerre indult el a tengeri és a szárazföldi áruszállítás Kínába.