Új életet kezdhetnek az egykori katonák

közép-afrika, fao, katona
Mezőgazdasággal foglalkoznak a volt katonák Közép-Afrikában
Vágólapra másolva!
Több mint 1000 volt harcos csatlakozott a közép-afrikai köztársasági békefolyamatot erősítő ENSZ-kezdeményezéshez, amelyet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) is támogat - áll a szervezet Origohoz eljuttatott friss közleményében. Az egykori, gyakran súlyosan traumatizált katonák főként mezőgazdasággal foglalkoznak, miközben újra felerősödött a fegyveres erőszak a térségben.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ programjának üzenete egyszerű: "ne vegyél részt az erőszakban, tedd le a fegyvert, és cserébe segítséget kapsz az újrakezdéshez!". A programba bekapcsolódók hivatalos végzettséget szerezhetnek többek között kertészként, növénytermesztőként, és szárnyas- vagy sertéstenyésztőként. Ezekre a tevékenységekre óriási szükség van a jelenleg is élelmezési gondokkal küzdő közép-afrikai vidékeken.

Mezőgazdasággal foglalkoznak a volt katonák Közép-Afrikában Forrás: ©FAO/Riccardo Gangale

Új kezdet a közép-afrikai harcosoknak

A 28 éves ex-harcos Moussa idejét újabban a főváros, Bangui környékén élő állatai töltik ki. Ez a térség nemrégiben még inkább a véres összecsapásokról volt híres. Moussa eladott egy sertést, amit a program keretében kapott, és az így szerzett pénzből egy kis vállalkozásba kezdett, ágykereteket és matracokat vesz és ad el.

Emellett elvégzett egy sertéstartást és –kereskedelemet oktató tanfolyamot, és az egykori katona most békés életet él Közép-Afrikában. Más, Moussához hasonló fiatalok növényeket termesztenek, de vannak, akik a konfliktusban megsérült utakat és infrastruktúrát állítják helyre.

- mondta a FAO képviselője, Jean-Alexandre Scaglia a kezdeményezéssel kapcsolatban.

A mezőgazdasági termelésre nagy szükség van az élelmezési gondokkal küzdő, fegyveres konfliktusoktól sújtott országban Forrás: FAO /Pius Ekpei

A háromhónapos tréningek helyszíne a főváros és környéke, amely a legnagyobb veszteségeket szenvedte el a harcokban és még most is belső menekültek százezreinek ad otthont.

Újat kell tanulni és azzal vállalkozni

Egy másik volt katona arról számolt be, hogy a fegyveres konfliktus újbóli kirobbanása előtt informatikai és adminisztratív munkavégzésre alkalmas képesítést szerzett, bár a válság miatt munkát már nem talált. A harcok után szárnyasokat kezdett tenyészteni. Azóta már mintegy 600 csirkét nevelt föl és adott el, és közel 1000 újat vásárolt.

Jövedelmét befekteti, banános kekszet készít és azt árulja.

A férfi elmondta, tevékenységével elnyerte a helyi közösség elismerését.

Közép-Afrika most is a világ egyik legforróbb gócpontja Forrás: AFP/Camille Lepage

A FAO a program kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a konfliktus már négy éve tart Közép-Afrikában, és most újra fellángolt.

Több mint félmillióan menekültek el otthonaikból, hagyták el az országot. Minden második ember éhezik vagy nem jut elegendő élelemhez.

A FAO nagyjából 10 millió dollárra teszi annak az összegnek a nagyságát,

amiből a 350 ezer belső menekültet és az őket befogadókat mezőgazdasági felszerelésekkel, vetőmaggal és alapvető állategészségügyi szolgáltatásokkal lehetne segíteni illetve támogatni a következő betakarítási szezonig.

Közép-Afrika a világ egyik legszegényebb országa, mely főként mezőgazdasági termelésre rendezkedett be. Meghatározó a fakitermelés, illetve a gyapot és néhány más növény termesztése.

Az országban számos fegyveres konfliktus zajlott az elmúlt években, legutóbb néhány éve torkollott polgárháborúba a politikai feszültség.

Az ország GDP-je 2016-ban megközelítette az 1,8 milliárd dollárt, ami több mint 4 százalékos növekedés az előző évhez képest, ám még így is a világ egyik legalacsonyabb értéke a lakosság 4 és fél milliós számához mérten.