Kína megépítette a világ első e-teherhajóját

elektromos konténerszállító, illusztráció
Megkezdődött a vízi teherszállítás elektromos fordulata (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Kína a világ vezető napelem- és szélturbina-gyártója, ha pedig az első tapasztalatok arra alapot szolgáltatnak, könnyen lehet, a távol-keleti hatalomtól vásárolja majd a világ az elektromos meghajtású teherszállító hajókat. Míg a Teslánál, a Toyotánál és Daimlernél a közúti árufuvarozás elektromos fordulatával vannak elfoglalva, addig a Hangzhou Modern Ship Design & Research nevű vállalat kifejlesztette, egy másik pedig Hongkongban csöndben megépítette a világ első ilyen járművét.
Vágólapra másolva!

A norvégok csak jövőre ígérik azt, ami Kínának idén sikerült. Hongkongban nemrég mutatták be a nyilvánosságnak, jelenleg pedig a tesztelése zajlik az első, elektromos meghajtású, lényegében zéró emissziós nagyteher-szállító hajónak.

Megkezdődött a vízi teherszállítás elektromos fordulata (illusztráció) Forrás: AFP/Xinhua News Agency/Huang Zongzhi

Olcsóbb lesz vele a szénszállítás

Bármennyire is elképesztően hangzik, az elektromos meghajtású folyami szállítóhajónak

az lesz a feladata, hogy szenet szállítson egy széntüzelésű erőműbe.

A hajó lényegében károsanyag-kibocsátástól mentesen közlekedhet majd, feladat-ellátási helyét viszont az alapján határozták meg, hogy alkalmazásával hol lehet spórolni a fosszilis hordozó szállítási költségein.

A jármű a Hongkongtól északra fekvő Kvangdzsuban fog hajózni.

A meghajtáshoz szükséges energiát lítium-ion akkumulátorok adják, amelyek 2400 kilowattóra teljesítményre képesek.

Ez nagyjából 40 elektromos autó kapacitásának felel meg. A hajó 2200 tonna rakomány szállítására képes, a hossza 70 méter.

Utasszállítókhoz is

A kínai tervezőcégnél máris azt remélik, a technológia hamarosan megjelenhet az utasszállító hajók világában is. A vállalatnál úgy számolnak,

az elektromos megoldások alkalmazása csökkenteni fogja a vízi teherszállítás költségeit,

így hamarosan az e-hajók fejlesztése és építése gazdaságosabb lesz, mint a hagyományos meghajtású hajóké.

Az új elektromos jármű 12,8 kilométer óránkénti sebességre képes, az akkumulátorok egyetlen töltésével nagyjából 80 kilométert tud megtenni. A fejlesztők azt állítják, a hajó akár a megadottnál nagyobb mennyiségű rakomány fuvarozására is alkalmazható, amennyiben növelik akkumulátorainak számát.