Pár ezer forintért lehet luxusautót nyerni

porsche panamera
Vágólapra másolva!
Néhány országban a mai napig legálisan lehet tombolarendszerben árulni dolgokat. Most Nagy-Britanniában egy család a Porsche Panamera típusú autóját lehet így megszerezni, a legszerencsésebb akár alig több mint 10 ezer forint befizetésével megnyerheti a közel 50 milliós autót.
Vágólapra másolva!

Magyarországon 2009 környékén kavarta fel az állóvizet az ingatlantombola nevű jelenség. Ez az volt, amikor néhány ezer forintért esélyt lehetett venni egy lakás megszerzésére.

A rendszer úgy működött, hogy a kivitelező 25 ezer forintért árulta a „téglák” darabját, amelyből összesen 2000 volt.

Miután a pénz összegyűlt, a tombolák közül közjegyző jelenlétében kisorsoltak egy győztest, aki megnyerte a házat.

Ez azt jelentette, hogy – ugyan rendkívül nagy szerencsével, de – 25 ezer forintért lehetett egy

50 millió forintos lakáshoz jutni.

Bár a kezdeti időszakban, az akkor még APEH néven futó adóhivatal nem tartotta jogilag aggályosnak a dolgot, később betiltották az ilyen jellegű ingatlanértékesítést, hiszen a folyamat tiltott szerencsejáték szervezésének minősült.

Magyarországon ingatlantombola néven volt ismert a jelenség Forrás: Shutterstock

Azonban ez nem jelenti azt, hogy más országokban ne működne a rendszer. Valahol egyáltalán nem tiltják, míg máshol komolyan szabályozzák. Angliában például nagyon szigorú feltételekkel lehet csak ilyen tombolákat szervezni.

Mivel az egyszerű sorsolás ott is szerencsejátéknak minősülne, ezért valamilyen kvízbe kell bújtatni a dolgot. Ez azért fontos, mert így már tudáshoz van kötve a nyereményre jogosító esély megszerzése,

azaz nem számít szerencsejátéknak.

Ezzel a kiskapuval próbálkozik most egy 18 éves angol fiú, Faizan Mehdi is, aki a nagybátyja autóját próbálja így „eladni".

Porsche Panamera Forrás: Porsche

A nagybácsi hároméves Porsche Panamera Turbo márkájú autóját már öt hónapja sikertelenül árulják. Így jött a tombolás ötlet, amelyet áprilisban már ellőtt egy angol ingatlanügynök egy sportautóval – írja a Business Insider.

Mehdi 3000 darab, egyenként 35 fontos (12 460 forintos) tombolát árul, amivel összesen 105 ezer fontot kaszálhat, ha minden darabot sikerül eladni.

Az ár kifejezetten jó ahhoz képest, hogy az autót három éve 130 ezer fontért vette a nagybácsi,

ami forintra átszámolva 46,28 millió forint.

A lap megemlíti, hogy a hasonló tulajdonságokkal rendelkező autók 115 ezer fonttól indulnak a használtautó oldalakon, így valakinek még úgy is megérheti, hogy egymaga megveszi az összes jegyet.

A jegy megszerzéséhez szükséges nevezési díjat fizetni, 18 év felettinek kell lenni,

illetve meg kell válaszolni egy három kérdésből álló kvízt is.

Mehdi azt tervezi, hogy újév napján sorsolja ki a sportkocsit, amelyet élőben közvetítene az Instagramon, és személyes adná oda a sportautót.

Porsche Panamera Forrás: Porsche

Persze felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha nem sikerül eladni a tombolákat. Erre két forgatókönyvet állított fel az angol tinédzser. Ha nem kel el minden jegy január 1-ig, viszont nem sok hiányzik, akkor kitolja a határidőt.

Ha viszont kisebb az érdeklődés (például csak ezer darab fogy el), akkor két nyertest sorsolnak, akik a befolyt összeg 20-20 százalékát kapják, míg a maradék 60 százalék a szervező markát üti.