Új kkv-hiteleket ajánl az MFB

mfb magyar fejlesztési bank székház épület
Vágólapra másolva!
Speciális, kkv-k számára kialakított hiteltermékkel rukkol elő az MFB annak érdekében, hogy azok is forráshoz juthassanak, akik jelenleg el vannak vágva a lehetőségtől.
Vágólapra másolva!

Az MFB olyan piaci területekre kíván eljutni, amelyeket a kereskedelmi bankrendszer nem tud vagy nem akar lefedni - mondta Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója a pénzintézet és a KAVOSZ Zrt. sajtótájékoztatóján. Az MFB felmérése szerint közel 45 ezer olyan vállalkozás van Magyarországon, melyek összesen csaknem 900 milliárd forint összegű, vállalható kockázatot jelentő finanszírozási igényét a kereskedelmi bankok nem tudják kielégíteni, vagy nem illeszkedik az üzletpolitikájukhoz.

A most elindított MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció célja, hogy például a cégméretből, a vállalkozás életkorából vagy bizonyos tevékenységekből fakadó eddigi hátrányos megkülönböztetés csökkenjen és ezek a vállalkozások is részesülhessenek hitel-forrásokból.

A piaci hiányosságokat célzó termék segítségével számos vállalkozás érheti el azt a szintet, ahol már kereskedelmi banki piaci finanszírozást is sikerrel igényelhet a további fejlődéshez – tette hozzá Bernáth Tamás.

A Konstrukció keretében hitelfelvevő lehet minden olyan magyar kkv, amely nem agrár besorolású, és megfelel a vonatkozó Termékleírásban foglalt egyéb igénybevételi feltételeknek. Az igényelhető hitel minimális összege 1 millió forint, maximális összege pedig 100 millió forint. A hitel már 10 százalékos saját erővel elérhető, és akár 10 éves futamidőre is igénybe vehető.

MFB Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ennek érdekében 20 milliárd forint keretösszeggel új hitelterméket indít a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak finanszírozására a bank.

Az MFB a hitelprogram közvetítésére nyolc pénzügyi közvetítő társasággal kötött szerződést. Krisán László, az MFB pályázatán sikerrel induló KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. vezérigazgatója szerint a pénzügyi vállalkozások fontos szerepet tölthetnek be a vállalkozások finanszírozása terén, mivel valódi, az ügyfelek egyedi igényeinek megfelelő megoldásokat tudnak nyújtani. Működési kultúrájukból, szervezetük méretéből adódóan azokat a főként mikro-és kisvállalkozásokat is forráshoz juttathatják, amelyek alapvetően nem számítanak a kereskedelmi bankok célpiacának.

Az új MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció mellett több ponton megújult a keretét adó MFB Vállalkozásfinanszírozási Program 2020 (VFP), továbbá az MFB Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Program (KKFP) is. A kedvezőbb árazási feltételek a várakozások szerint egyebek mellett tovább növelhetik a mikro-, kis-és középvállalkozások foglalkoztatásban betöltött szerepét és elősegíthetik innovációs és beszállítói tevékenységük erősödését, valamint kedvező hatással lehetnek a közösségi közlekedés fejlesztésére is.

Az MFB felmérése szerint csaknem 900 milliárd forint vállalható kockázatú hitel hiányzik a piacról.
A pénzintézet forrását a cégek a bank pályázatán nyertes pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhetik el.