Így változnak meg a szállodai szolgáltatások jövőre

masszázs, wellness, spa
Vágólapra másolva!
Válaszul a 2017-ben bekövetkezett sok geopolitikai, szociológiai és technológiai változásokra, az ötcsillagos szállodák átalakulnak. Többé már nem hagynak ajándék csokoládét a párnán, de helyette bővítik wellness szolgáltatásaikat, barátságosabb légkört alakítanak ki a recepción, és még a jövő digitális technológiáival is felvértezik a szobákat.
Vágólapra másolva!

Dráguló szállás

A amerikai szállodák piaca 2018-ban drágul, mivel az üdülőhelyi bérlési díjak egyre általánosabbá válnak, és ez akár 25 dollár (7 ezer forint) többlet is lehet éjszakánként. Ez leginkább az olyan nagyvárosokban jelenthet problémát, mint New York, Chicago vagy Los Angeles, ahol kevesebb a kiadó szoba, mint az igény rá. Ugyanakkor ez a szállodák számára megéri, mivel így nincs plusz költség a kihasználatlan szobákkal – foglalta össze Bjorn Hanson, a NYU Tisch Központ Vendéglátás és idegenforgalom professzora.

Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Extra szolgáltatások a szobákhoz

Sok szálloda véli úgy, hogy az olyan apróságokat, mint a csokoládé a párnán vagy az állandóan bevetett ágy, kiveszik az ingyenes szolgáltatások közül, ezzel pedig pénzt is spórolnak. A vendégek nem szeretik, ha sérül a privát szférájuk a szállodában, ezért ezeket fokozatosan szüntetik meg, vagy pedig plusz díjakért lehet igénybe venni – mondta Hanson.

Okos hotelszobák kialakítása

– nyilatkozta Tina Edmundson, a Marriott International globális márkavezetője.

A Marriot olyan szobákat alakít ki a Samsunggal és a Legranddal karöltve, ahol a zuhanyzók tárolják és emlékeznek a vendégek kedvenc vízhőmérsékletére, digitális képkeretek vannak a falon, hogy a vendégek saját családi fotóikat is feltölthessék, de akad olyan különleges tükör is, amely képes jóga-pózokat bemutatni.

Illusztráció Forrás: Qardio

Hasonló, digitális irányítású szobákat alakít ki a W hotels és a Hilton is.

– foglalta össze Marcello Gasdia, a Deloitte utazási, vendéglátói és szolgáltatási csoporttól.

A recepciók átalakítása

Bjorn Hanson úgy véli, a rideg, személytelen, és régi stílusú recepciós asztalokat felváltja egy sokkal családiasabb hangulatú helyiség.

„Ötven évvel ezelőtt az embereknek nem volt bankkártyája, és mikor a bűnözők lopni akartak, akkor felugrottak a pultra és elrabolták a készpénzt. De a szállodáknak ma már nincs szükségük magas és széles akadályra a vendégek és a személyzet között. Miért ne lehetne egy kis ülősarkot kialakítani, a mostani recepciós pult helyett, ahol kényelmesen lehet intézni a bejelentkezést?” – tette hozzá Hanson.

Az elegáns nappali hatását keltő recepciók már kezdenek terjedni, és megjelentek az olyan kiváló szállodákban is, mint a párizsi Hôtel de Crillon, vagy a nemrég felújított Rosewood.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik