A legnagyobb sztárok jelentik a legnagyobb veszélyt

buborék, szín, vízió, szürreális
Egyre színesebb jövőt hoz közel az innováció
Vágólapra másolva!
A világ vezető vállalatainak részvényei rejtik magukban a legjelentősebb piaci kockázatokat – mondja a legnagyobb skandináv bank menedzsere. A túlértékelt sztárok ugyanis tarthatatlan buborékokat fújnak maguk körül.
Vágólapra másolva!

Az olyan cégek, mint az Amazon vagy az Alibaba olyannyira túlértékelt piaci árakon forognak, hogy az már rendkívül veszélyes buborékot eredményez – idézi a Bloomberg a Nordea Bank menedzserét, Robert Naesst. A legnagyobb skandináv bank szakértője egy interjúban úgy nyilatkozott, aggódik a legnépszerűbb részvények árazásai miatt. Főleg, hogy ezek a papírok csak egyre drágábbak lesznek.

Naess és társa egyébként több ezer vállalatot elemeztek, és

azokba fektetnek, melyek a legstabilabb profittal bírnak, viszont igyekeznek elkerülni a legdrágább papírokat.

Ez a stratégia 10 százalékos hozamot generált idén az általuk kezelt Global Stable Equity Fund nevű alapnak. Az elmúlt öt év során az alap átlagosan 12 százalékot hozott, lenyomva a versenytársak 75 százalékát.

Az unalmas befektetések ereje

A két menedzser alapvetően az „unalmas" részvényeket kedveli, szemben a globális óriásokkal, melyek a részvénypiaci rali élén járnak. Mindazonáltal ezek a sztárok ki vannak téve az ingadozásoknak is, amit az is bizonyít, hogy november végén a technológiai papírok belefutottak egy eladási hullámba, ami a valaha volt legrosszabb napot eredményezte a FAANG (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, a Google mögött álló Alphabet) részvényeknek.

Veszélyesen túlárazottak az óriások Forrás: AFP/Peter Endig

Az elképesztő értékeltségeket mutatja, hogy az Amazon például 55 százalékot erősödött ebben az évben, miközben a piaci értékeltséget mérő ár/eredmény rátája a 275-ös szinten mozgott 2017-ben. Ezzel szemben az MSCI World Index értékeltsége átlagosan 18,2-es volt.

Árak és hozamok

Naess szerint a most sztárolt papírok hosszú távon a piaci átlag alatti hozamot generálnak majd. Vagyis

meglátása szerint a következő 5-10 éves távlatban kifutnak a nagy menetelések.

Ezzel együtt viszont az alap nem zárja ki teljesen a nagyokat, mivel tart Apple és Alphabet részvényeket, melyek a menedzserek szerint „ésszerűen árazottak".

A jövő év azonban még elég kedvező lehet a fejlett részvénypiacnak, ahogy a vállalati profitok szépen alakulhatnak a várakozásokhoz képest. Ennek következtében Naess úgy látja, a következő 12 hónapban nagyjából 12 százalékos lehet a globális fejlett részvénypiac erősödése.