Amszterdam lehet a brexit elől menekülők egyik célállomása. Mindazonáltal fennáll a veszély, hogy a holland főváros nem bírná el a beérkező embertömeget, aminek következtében akár lakhatási válság is felléphet a városban.

Ahogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) áttelepült Amszterdamba a brexit következtében, ráadásul számos pénzügyi technológiai vállalat és bank is a holland fővárost választaná London helyett, a helyiek egy része már megkongatta vészharangot. Az egyébként is igen szűkös amszterdami ingatlanpiac ugyanis komoly bajba kerülhet, miközben az árak már így is rekord magas szinteken állnak – írja a Bloomberg.

A probléma forrása elsősorban az, hogy a holland fővárosban összesen nagyjából ezer ingatlant kínálnak eladásra a piacon, ami rendkívül alacsony szám, ha a brexit hatására újonnan betelepülni vágyókkal is számolni kell. Nem véletlen, hogy több szakértő szerint a piac már most is igencsak túlhevített, a kereslet pedig sokszorosan meghaladja a kínálatot – hangsúlyozta Sven Heinen, az amszterdami ingatlanszövetség elnöke.

Kockázatos költözés

Így tehát komoly nehézségeket okozhat, ha a brexit hatására Amszterdamba érkezők még tovább nyomják föl az árakat. Az idei harmadik negyedévben

az ingatlanárak 17 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi harmadik negyedévi szintekhez képest – az átlagár 378 ezer euró volt. A nagyságrendeket mutatja, hogy a válság kitörése előtt, 2008-ban, az átlagár csupán 265 ezer euró volt.

Komoly bajba kerülhet az amszterdami ingatlanpiac a brexit miattForrás: Origo

Tekintve, hogy Amszterdamban – beleértve a város szomszédságát is – mindössze nagyjából 1200 lakást kínálnak eladásra, már az is komoly problémát okozna, ha az EMA 900 alkalmazottjának csupán a fele költözne át a holland fővárosba – figyelmeztetett Heinen. Ráadásul az EMA nem az egyetlen szervezet, amely Amszterdamot vette célba. Eddig számos vállalat – köztük a Royal Bank of Scotland – közölte, hogy a brexit miatt Amszterdamba költözne.

Ezek a társaságok a jelenlegi számítások szerint a következő három évben nagyjából 900 embert alkalmaznának. Csak tovább fokozza a problémát, hogy maga az EMA sem önmagában áll, hiszen az intézmény körül legalább ezer vállalat helyezkedik el, melyek közül néhány szintén Amszterdamba szeretne költözni.

Vállalatok és fiatalok

Mindeközben a holland főváros a brexittől függetlenül is 50 ezer új lakóingatlannal tervezi növelni a kínálatot 2025-ig, melyek egy része a bérleti piacon jelenne meg. A lakáskiadási piac azonban szintén elég szűk Amszterdamban, tekintve, hogy összesen alig több mint 2 ezer bérlésre elérhető lakás van a városban. Összevetésképpen, a Rightmove adatai szerint Londonban több mint 49 ezer ingatlan van meghirdetve eladásra, és nagyjából 50 ezer bérbeadásra.

Az elemzők azonban hangsúlyozzák, a probléma elsősorban nem a gazdag nagyvállalatok jól fizetett alkalmazottait érinti majd. Ők ugyanis feltehetően könnyedén kifizetik majd a legdrágább albérleteket is. Akik a leginkább megérezhetnek egy potenciális lakhatási válságot, azok a fiatalok, akik életükben először szeretnének bérelni. Ez a réteg ugyanis így könnyedén kiszorulhat a fővárosból.