Ismét Kovács Árpád lett a Költségvetési Tanács elnöke

Kovács Árpád
Budapest, 2017. május 17. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásán az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. május 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Újabb hat évre Kovács Árpádot nevezték ki a Költségvetési Tanács (KT) elnökének. Kovács Árpád hangsúlyozta, hogy újbóli kinevezése a testület munkájának elismerése, a Költségvetési Tanács munkája iránti bizalom jele.
Vágólapra másolva!

Áder János köztársasági elnök szerdán átadta Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanács elnökének az újbóli kinevezéséről szóló okiratot a Sándor-palotában. A kinevezési, eskütételi rendezvényen jelen volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, valamint a monetáris tanács több tagja is.

Az ismételt kinevezés hat évre szól, és 2018 január 10-től hatályos.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kovács Árpád elmondta: a Költségvetési Tanács az elmúlt évek során igyekezett tárgyszerűen bemutatni az államháztartás folyamatait érintő kockázatokat, korrekten, kellő távolságot tartva bemutatni a költségvetés egyensúlyának, stabilitásának alakulását befolyásoló tendenciákat, a pozitív és negatív hatásokkal együtt. Ennek során a jó irányba ható tényezőket éppúgy számba vette a tanács, mint az esetleges pénzügyi bizonytalanságokat.

A testület mindvégig korrekt szakmai kapcsolatot alakított ki a Nemzetgazdasági Minisztériummal, Varga Mihály miniszterrel, a tárca szakembereivel.

Hozzátette, hogy a Költésvetési Tanács az Országgyűlés illetékes bizottságaival is segítő, hasznos együttműködést alakított ki, a testület a véleményével mindig is támogatta az Országgyűlésnek a költségvetéssel kapcsolatos, az alaptörvényben foglaltak betartására irányuló törvénykezési munkáját.
A Költségvetési Tanácsnak a költségvetési folyamatok kedvező alakulásában is tükröződő munkája egy jól működő, alkotmányos-intézményi modellt bizonyít – mutatott rá.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a testület munkájának növekvő elfogadottságát jelzi, hogy az olyan nemzetközi intézmények, mint az Európai Bizottság, vagy a Nemzetközi Valutaalap, illetve a nemzetközi hitelminősítők Magyarországra látogató szakértői rendszeresen tartalmas szakmai véleménycserét folytatnak a Költségvetési Tanáccsal, kikérik annak véleményét is az aktuális folyamatokról.