Csak pozitív változások lesznek a 2018-as cafeteriában

Erzsébet-utalvány egy pénztárcában, cafeteria, felosztási tanácsok
Vágólapra másolva!
A cafeteriában az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása, egyebek mellett jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei is – áll a BDO Magyarország tájékoztatásában.
Vágólapra másolva!

A cég közleménye szerint a végleges feltételek ismeretében a munkáltatóknak még decemberben célszerű összeállítaniuk a jövő évi cafeteria-rendszerüket, amelynek ismeretében az alkalmazottak január közepéig nyilatkozhatnak, milyen juttatásokban kívánnak részesülni 2018 folyamán.

Az új elemként megjelenő diákhitel-törlesztési támogatás a törlesztő részlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig adható adómentesen, és a munkavállalónak igazolnia kell mind a hitel fennállását, mind a havi törlesztések teljesítését.

Erzsébet-utalvány mint cafeteria Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója kifejtette: a mobilitási célú lakhatási támogatást, ismertebb nevén az albérlet-támogatást idén alig vették igénybe, így szükségessé vált a feltételek enyhítése. Rámutatott:

a jövőben a támogatás immár határozott idejű munkaszerződés mellett is igénybe vehető lesz, emellett a kedvezményességet biztosító összeghatárok is emelkednek, például a foglalkoztatás első két évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig, vagyis 51 ezer helyett közel 83 ezer forintig lesz adómentes ez a juttatás.

A BDO közleményében jelezték: eddig az is feltétel volt, hogy a munkavállalónak ne legyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga se legyen a munkahely 60 kilométeres körzetében, illetve olyan helyen, ami onnan tömegközlekedési eszközzel három óra alatt megközelíthető. Jövőre már csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Illusztráció Forrás: MTI/Kollányi Péter

Egyes meghatározott juttatások esetében (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás) a munkáltatói terhek 43,66-ról 40,71 százalékra csökkennek. Ez azt jelenti, hogy adott munkáltatói keretösszegből jövőre nagyobb összegben részesülhetnek a dolgozók.

A cafeteriában történő készpénz-kifizetés, illetve a Széchenyi Kártya különböző alszámláin (vendéglátás, szállás, szabadidő) adható juttatások közterhei jövőre is változatlanul 34,22 százalékos mértékűek, amennyiben együttes értékük nem haladja meg a 450 ezer forintot. Az e feletti kifizetések esetén 40,71 százalékos adó- és közteherrel kell számolni.