Kim Dzsongun tovább vívja harcát a karácsonnyal

2017.12.25. 14:37

Kim Dzsongun újabb háborús frontot nyitott a napokban - tájékoztatnak arról a nagy hírportálok. Ezúttal azonban nem rakétakísérletek követik, illetve előzik meg a háborús retorikát. Az észak-koreai diktátor rendeleti úton próbál felülkerekedni a karácsony szellemén. Dél-koreai hírszerzők szerint a diktarúra első számú vezetője – kiterjesztve a tavaly megkezdett csapásmérést –, egyszerűen megtiltott két, a karácsonnyal jellemzően együtt járó ünnepi gyakorlatot országában.

A karácsony semmiképp nem tekinthető tipikus, tömegeket érintő ünnepnek Észak-Koreában. Ugyanakkor egyes jelentések szerint, élnek az országban magukat kereszténynek valló állampolgárok is, akik csendesen ugyan, de megemlékeznek a számukra szent napokról. Vélelmezhető azonban az is, a karácsony jelentősége megnőhetett az elmúlt években, amit az ünneplés tavalyi tiltása és a tiltás idei kiterjesztése támaszthat alá.

Nem kívánhatnak semmilyen karácsonyt

A hírek szerint, Kim Dzsongun néhány éve szánta rá magát arra, hogy a karácsony ünnepét kívül tartsa országa határain. Ezen az elhatározáson vélhetően az is sokat lendített, hogy Dél-Korea már évek óta állít az ünnepi időszakra egy több mint 10 méter magas fényfát a két országrészt elválasztó demilitarizált zóna közelében.A fényfa a karácsonyfát helyettesíti, lényegében egy magas fémszerkezetet díszítenek fel izzósorokkal. Ezt Észak-Korea közeli területeiről jól lehet látni. Néhány évvel ezelőtt a diktatúrából azt közölték, a dél-koreai fényfa fényeinek feloltása "váratlan következményekkel" járt.

Kim Dzsongunt nagyon zavarja évek óta, hogy Dél-Korea minden karácsonykor az elzárt országból is jól láthatóan emlékezik meg a karácsonyrólForrás: AFP/Kim Jae-Myung

Kim Dzsongun végül tavaly döntött úgy, hogy kategorikusan betiltja országában a karácsony megünneplését. A karácsony helyett a nemzet vezetőjének egyik rokonát, pontosabban annak születésnapját kellett ünnepelni, illetve arról megemlékezni. Ugyanis 1919. december 24-én született Kim Dzsongszuk, aki apai ágon nagymamája a diktátornak. Az alig 29 évet élt asszony meggyőződéses kommunista volt, és gerillaként harcolt az akkori japán megszállók ellen. Az ő születésének napja került a karácsony hagyományos tartalmai helyére.

Se énekelni, se italt fogyasztani nem lehet

Kim Dzsongun idén tovább ment ennél. A tiltást konkrét tevékenységekre, nevezetesen az éneklésre és az alkoholos italok fogyasztására is kiterjesztette. Erről a dél-koreai hírszerzők adtak le jelentést, akik szerint

a hivatalos állami propagandát közvetítő csatornákon, a rezsim intenzív kampányba kezdett a rendelkezés kapcsán.

Az első értékelések szerint, ennek az is lehet funkciója, hogy elterelje a figyelmet arról, a Kim-diktatúra mind nehezebb gazdasági helyzetbe lavírozza magát a fegyverkezés és a nukleáris programja miatt, az országra kirótt szankcióknak köszönhetően.

Dél-koreai keresztények karácsonyi éneket adnak elő a katonai felügyelet alatt álló dombon a fényfa alatt egy korábbi évbenForrás: AFP/Kim Jae-Myung

A friss elemzések eközben rámutatnak arra, a korlátozások miatt Észak-Korea néhány hónap múlva komoly bajban találhatja magát. Bár senki nem lehet teljesen bizonyos abban, Kim Dzsongun mit fog lépni az ünnepi időszak után, tervez-e valamit a februárban Dél-Koreában megrendezésre kerülő téli olimpia kapcsán, az országban, jelen feltételek mentén, legkésőbb tavasszal drámai helyzet állhat elő.

Egyes vélekedések szerint, március lehet a fordulóhónap az elzárt gazdaság számára. Az ezt követő időszakban akár komoly, a lakosságra nézve is súlyos következményeket jelentő helyzet is kialakulhat Észak-Korea gazdaságában.