Greinstetter Balázs a konferencia köszöntőjében kiemelte, a magyar Ginop egyebek közt támogatja a munkaerőpiaci tartalékot is jelentő fiatal álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését, vállalkozóvá válását, felkészíti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat az ipari digitalizáció kihívásaira,
ösztönzi az egyetemi és vállalati kutatás-fejlesztési együttműködéseket, kedvezményes hitelt és kockázati tőkét kínál vállalkozásoknak.
A kétnapos rendezvényen 11 tagország szakemberei tekintik át az Európai Unió versenyképességi programjait.
Greinstetter Balázs hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság 2010 óta jelentős fejlődésen ment keresztül, 2010-hez képest mintegy 800 ezerrel többen dolgoznak, 4,5 millió embernek van munkája Magyarországon.
A legfrissebb adatok szerint 2018 második negyedévében éves összevetésben 4,9 százalékkal, az idén az első fél évben 4,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.
Ez a növekedés az egyik legmagasabb az Európai Unióban, és a beruházások dinamikus bővülése a jövőben is tartható - jelentette ki a PM helyettes államtitkára.
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára a megnyitón arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa-szerte a vállalkozások jelentős átalakulás előtt állnak, meg kell felelniük a digitalizáció kihívásainak, a közép-kelet-európai régióra pedig jellemző a vállalkozások generációváltása, amit meg kell oldani.