Ösztöndíjprogram indul a nők munkavállalásáért

„A méhem csak az enyém, ne mássz bele!” - Nők a gyermekvállalás nyomása alatt
Vágólapra másolva!
A kezdeményezés a Design Terminal Mentorprogramjának keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.
Vágólapra másolva!

A Design Terminal kiemelt feladatának tartja a nők, a kismamák és a kisgyermekes anyukák szerepének erősítését a vállalkozói szférában, összhangban a „Családok éve" programsorozat célkitűzéseivel.

Az ösztöndíjprogram hozzájárul a vállalkozói lét és szemlélet erősítéséhez, de segíti a kismamák és kisgyermekes anyukák munkaerőpiacra történő visszatérését is.

Vállalkozókat képez a nőkből a Design Terminál ösztöndíjprogramja Forrás: Shutterstock

A programban résztvevő vállalkozások egy 3 hónapos, intenzív és térítésmentes vállalkozásfejlesztésen vehetnek részt, melyhez havi rendszerességű ösztöndíj társul a program ideje alatt. A hazai és nemzetközi mentorok segítsége mellett a résztvevők a Design Terminal nagyvállalati partnereivel is együttműködhetnek.

A Design Terminal Magyarország vezető innovációs ügynökségeként 2014 óta több mint 800 startup növekedését segítette az infrastrukturális háttér és ügyfelek biztosításával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!