Történelmi mélységben a munkanélküliség Magyarországon

munkanélküliség
Businessman sitting on kerb with satchel, smoking cigarette
Vágólapra másolva!
Egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, a nem dolgozók aránya soha nem látott mélységben. A 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal közétette a magyar munkanélküliségre és foglalkoztatottságra vonatkozó legfrissebb adatokat. Ebből kiderül, hogy a 2017. szeptember–novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezer fővel, 178 ezerre csökkent.

Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos.

Történelmi mélységekben a munkanélküliség Forrás: KSH

A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt.

A 15–74 éves férfiak körében 23 ezer fővel, 87 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma (3,4 százalék).

A nők esetében a változás kisebb mértékű volt, a munkanélküliek száma 7 ezer fővel, 91 ezer főre (4,3 százalék).

A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap volt; a munkanélküliek 42,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt.

Egyre kevesebb a munkanélküli Forrás: Image Source/Image Source/Steve Prezant/Steve Prezant

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 5,7 százalékkal, 258 ezer főre csökkent.

Kiderült az is, hogy a 2017. szeptember–novemberi időszakban

a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,8 százalékra emelkedett.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal,

74 százalékra nőtt.


Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,0, a nőknél 66,1 százalék.

Egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság

A mérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az adat európai összevetésben is rendívül jó, az uniós tagországok között Magyarország élen jár a foglalkoztatásban. A kormány a következő években is arra fog törekedni, hogy tovább bővítse a foglalkoztatást - tette hozzá.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Varga Mihály rámutatott, a foglalkoztatás dinamikus növekedésével a 2010-es kormányváltás óta mintegy 750 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

A növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 570 ezerrel nőtt a létszám.

A 68 százalék fölötti foglalkoztatási ráta azt is jelenti, hogy van még tartalék a munkaerőpiacon - mondta, hozzátéve: a közfoglalkoztatásban dolgozók száma az elmúlt hónapokban csökkent, elősegítette ezeknek az embereknek az elsődleges munkaerőpiaci visszatérését. Egyre kisebb arányú lesz a közfoglalkoztatás a következő időszakban.