Egyre könnyebb a határon túli értékesítés az EU-n belül

online vásárlás, internet, bankkártya, credit card
Vágólapra másolva!
Az EU-ban egyre több vállalkozás tér át a netes értékesítésre. A határokon átnyúló ügyletekkel azonban óvatosak, pedig a korlátok többségét már felszámolta az Európai Unió, és további könnyítések jönnek.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság a vizsgált weboldalak közel kétharmadánál elsősorban a fizikai termékek más országokból történő megvásárlását korlátozták, írja a Bitport. Ebben a háztartási berendezéseket forgalmazó oldalak jártak az élen: 86 százalékuk nem értékesített külföldi vevőnek, de még könyvpiacon is 60 százalék volt az ilyen gyakorlatot követő webáruházak aránya.

Ez azonban már idén ősztől jelentősen változhat,

hiszen az Európai Tanács, a Parlament és a Bizottság múlt év novemberében fontos akadályt hárított el a határon átnyúló online kereskedelem elől. Az Unión belül lehetővé kell majd tenni, hogy a vásárlók szabadon választhassák ki azt a weboldalt, amelyről vásárolni szeretnének, és ebben nem szabad alkalmazni semmilyen korlátozást vagy átirányítást – még nagyobb méretű termékeknél sem.

Online vásárlás bankkártyával Forrás: AFP

Az új szabályok értelmében a fogyasztó azt is eldöntheti majd, hogy maga megy el a megvásárolt áruért a kereskedő telephelyére, vagy a kiszállítást választja.

2015 januárjában lépett életbe egy szabály, mely szerint magánszemélyeknek nyújtott rádiós és audiovizuális média-, távközlési és az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások után egész Unióban a fogyasztás helye szerint kell megfizetni az áfát. 2016 decemberében pedig elkészült egy olyan javaslat, amely a cégek számára is egyszerűsítené a külföldre történő online értékesítést.