Ezek a légitársaságok teljesítettek a legjobban 2017-ben

airBaltic
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy melyik légitársasággal jártak a legjobban az utasok tavaly. Az elemzés több mint 57 millió járat megfigyelése alapján hozta ki a végeredményt. Ez a lista az idei évben utazók számára is jól jöhet, hiszen jelentős változásra azért nem kell számítani ilyen rövid időn belül. Vannak meglepetések és egy ország kifejezetten jó eredményeket ért el.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Királyságban működő OAG elemző cég nyilvánosságra hozta a listáját az előző évben legjobban teljesítő légitársaságokról. A vállalat 57 millió járat adatait elemezve döntött. Az OTP (on time preformance) a légitársaságokat aszerint rangsorolja, hogy hányszor voltak képesek időben elindulni és landolni. Az OAG 15 perces ablakot engedett a társaságoknak.

airBaltic Forrás: AirBaltic

A legjobban a litván airBaltic teljesített, náluk a járatok 90,1 százalékban indultak el és landoltak pontosan. A vállalat központja Rigában van és több európai, valamint amerikai útvonalon is repülnek a gépeik. A második helyen a Hong Kong Airlines zárt 88, 83 százalékos pontossággal, a harmadik pedig a Hawaiian Airlines lett, ezzel nekik járt a legjobb amerikai társaság díja.

Remek eredményeket mutattak a japán vállalatok is.

A világ 20 legnagyobb légitársasága közül a Japan Airlines végzett az élen, őket pedig a szintén japán All Nippon Airways követte. Ezen a listán az amerikai Delta Airlines szerezte meg az előkelő harmadik helyet. Nekik 82,76 százalékban sikerült teljesíteni az OTP követelményeit.

illusztráció Forrás: AFP/Beto Barata

A nagy légitársaságok közül az Air China szerepelt a leggyengébben. Az ő járataiknak mindössze 60 százaléka indult el és ért célba a megengedett 15 perces késéshatáron belül. A japánok jó teljesítménye egyébként főleg a hatékonyan működő reptereiknek volt köszönhető.

Az OAG a légikikötőket is megfigyelte és rangsorolta hatékonyságuk alapján. A mega nagy (több mint 30 millió utas) kategóriában a Tokyo Haneda reptér teljesített a legjobban.

Innen az OTP-n belül indult el és érkezett meg a gépek 86.75 százaléka.

A kisebb kategóriában (10-20 millió utas) az Osaka International repülőtér került a dobogó tetejére és a Sapporo Okadama lett a harmadik. A második helyen az amerikai Salt Lake City International végzett. A középső kategória ( 20-30 millió utas) királya az amerikai Minneapolis-St Paul International volt. Itt a gépek 85.73 százaléka szállt fel és le időben.