Több száz magyar kkv kap majd munkát a Paks 2 beruházásból

épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA Paks, 2010. augusztus 30.
A Paksi Atomerőmű főbejárata.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Paks, 2010. augusztus 30. A Paksi Atomerőmű főbejárata. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Paks 2 beruházás részletes műszaki tervezése jelenleg is folyik, ennek függvényében tervezi meg a fővállalkozó a 2018-2019-es tenderkiírásokat; első ütemben a felvonulási épületek, szerelőcsarnokok, kiszolgáló létesítmények építését tervezi a fővállalkozó. Eddig több száz hazai kis- és közepes vállalkozás jelezte részvételi szándékát a projektben.
Vágólapra másolva!

2018 első felében tervezik elindítani a magyar vállalkozókat naprakész információkkal ellátó Tájékoztató Központot, és elindulnak majd azok a támogató programok is, amelyek a vállalatok beruházásorientált kompetenciáit erősítik, technológiafejlesztését, telephelyfejlesztését, kapacitásbővítését segítik, és elősegítik részvételüket a projektben - közölte Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, olvasható Portfólió.hu-n.

Emellett a vállalkozók, illetve munkavállalóik felkészültségének erősítésére országos felkészítő, minősítésszerző képzési program indul különböző szakmacsoportokban.

Az államközi szerződés szerint 40 százalékot el kell érnie a magyar beszállítói aránynak.

Miután a hazai nehézipar, nehézgépipar jelentős részben megszűnt az elmúlt évtizedekben, elsősorban az alkatrészgyártó kkv-k, az építőipari cégek, valamint az irányítástechnikai vállalkozások vehetnek részt jó eséllyel a beruházásban.

A Paksi Atomerőmű főbejárata Forrás: MTI/Kovács Tamás

Számos hazai alkatrészgyártó kis- és közepes vállalkozás jelenleg is beszállítója a nagy energetikai berendezéseket gyártó multinacionális vállalatoknak. A hazai építőipar az utóbbi években olyan technológiai fejlesztéseket hajtott végre és olyan tapasztalatokat szerzett a mélyépítésben és magasépítésben, amellyel képes a beruházás ezzel kapcsolatos tevékenységeit szakszerűen végrehajtani. A hazai irányítástechnikai vállalkozások ma is részt vesznek alvállalkozóként a nemzetközi piacon különböző típusú erőművek beruházásaiban. A magyar vállalkozások alkalmasak és készülnek is a Paks 2 beruházásban való intenzív részvételre - közölte a miniszter.