Rekord összeget költöttünk poggyászdíjra

Bőrönd poggyász repülőtér reptér carousel csomaglopás
Thailand,Bangkok,Suvarnabhumi Airport,Baggage Carousel
Vágólapra másolva!
Az amerikai Közlekedési Minisztérium most kiadott adatai alapján az utasok tavaly július és szeptember között tíz százalékkal többet költöttek a poggyászdíjakra, mint egy évvel korábban. Nem sokkal marad el az április és június közötti negyedévi összesítése sem: ekkor 1,18 milliárd poggyászdíjat fizettek az utazók.
Vágólapra másolva!

Brett Snyder, a Crankyflier.com utazási blog vezetője szerint a magas összeg úgy jön ki, hogy azok az utasok, akik csak alapszolgáltatású repülőjegyet vásároltak, ám kézipoggyászuk túl nagy ahhoz, hogy elférjen a székük alatt az út során, kénytelenek magasabb díjat fizetni.

Illusztráció Forrás: Photononstop/Photononstop/Eurasia Press

Az American Airlines és a United Airlines is olcsóbb jegyeket dobott a piacra tavaly, de ennél csak kézipoggyászt vihetnek magukkal az utasok.

Ugyanakkor sokkal többen választják a repülést, mint utazási formát, köszönhetően az egészséges gazdasági környezetnek, valamint a viszonylag alacsony díjaknak.

– tette hozzá Joe Brancatelli utazási blogger.

Az amerikai Közlekedési Minisztérium adatai szerint január és augusztus között 3 százalékkal többen választották a repülést, mint utazási formát, mint egy évvel korábban.