A céges autó is adható cafeteriajuttatásként, de erre figyelni kell

60 éves a Trabant
Nagykanizsa, 2017. november 6. Ólomból készült Trabant-makettekkel játszik egy kislány Nagykanizsán 2017. november 2-án. Hatvan éve, 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi zwickaui autógyárat az első Trabant gépkocsi. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A céges autó egyre népszerűbb béren kívüli juttatási forma, hiszen a legtöbb esetben a gépjárművet magáncélra éppúgy használhatja a dolgozó, mint vállalati ügyek intézésére. Éppen ezért a flottás autó fontos szerepet kap a munkavállalók elégedettségének növelésében, de ehhez elengedhetetlen, hogy a cégautó szabályzat vállalatra szabott, mindkét fél számára biztonságot nyújtó feltételeket tartalmazzon.
Vágólapra másolva!

A cafeteriaválasztás egyre gyakoribb eleme a flottás autó, amely azonban sokszor az elégtelen belső szabályozás, illetve a juttatás értékének hiányos kommunikációja révén kettős megítélést kap, hívja fel a figyelmet az Arval Magyarország. Bár a céges autó kevésbé terheli meg a cég költségvetését, mint egy ugyanolyan értékű pénzbeli juttatás, azonban a dolgozóknak is érteniük kell, milyen összeget képvisel és milyen célokra használható ez a kényelmi juttatás. Erre nyújt megoldást

a részletes cégautó szabályzat, amelynek aktualizálásáról sokszor még a nagyvállalatoknál is megfeledkeznek.

„Noha a munkavállalók jellemzően örömmel fogadják a céges autót, a gyakorlatban számos vitás helyzet alakulhat ki, amely a dolgozói bizalom sérüléséhez vezethet. Ilyen például a casco önrész fizetése vagy szülési szabadság idején az autó használatára váró jogosultság. Mindezek azonban megelőzhetők, ha a juttatási csomag tervezésekor a cég felülvizsgálja a cégautó szabályzatát” - mondja Tekse Kálmán, az Arval Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Céges autó is adható cafeteriajuttatásként Forrás: MTI/Varga György

A flottaszabályzat frissítésekor azonban nem elegendő például egy rendelkezésre álló nemzetközi, anyavállalati minta, hiszen ezek sok esetben nem fedik a helyi igényeket.

A szabályzatnak mindenképpen tisztáznia kell a költségkockázatok viselését a dolgozó és a munkáltató között,

de tartalmaznia kell a modellválasztékot, a listaárat, a havidíjakat, illetve az üzemanyag-típusokat is.
További szempontok kidolgozását, mint például az emissziós értékek meghatározása, mindenképpen jobb szakemberre bízni. Az autó felszereltségét is érdemes a dolgozók bevonásával kialakítani.