Sokkal rosszabb állapotban van a dollár, mint ahogy látszik

2018.01.17. 14:51

Igencsak gyenge lábakon kezdte a 2018-as évet az amerikai dollár, ahogy napról napra egyre süllyedt a legfőbb riválisokkal szemben. Mindazonáltal a zöldhasú még ennél is vérszegényebb képet mutatna, ha nem lenne fontos tartalékdeviza.

Miközben az amerikai dollár az elmúlt időszakban egyébként is igen gyenge teljesítményt produkál, egyes elemzők szerint még rosszabb lenne a helyzet, ha nem lenne olyan fontos tartalékdeviza a világ jegybankjai számára. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint ugyanis 2017 harmadik negyedévében az amerikai dollár tette ki a vizsgált devizatartalékok 63,5 százalékát – írja a MarketWatch.

Ennek jelentősége abban áll, hogy amikor egy fontos tartalékdeviza, mint a dollár, komoly gyengülést mutat, akkor a jegybankok elkezdenek bevásárolni belőle. Ez pedig lenyomja az adott fizetőeszköz volatilitását a piacokon. Ennek eredményeként egy 3 százalékos feltételezett havi gyengülést a jegybankok 1,5 százalékos gyengüléssé tudnak enyhíteni – mondja Stephen Gallo, a BMO vezető devizastratégája.

A dollár általános erejét mérő ICE U.S. Dollar index ebben a hónapban eddig 1,6 százalékot gyengült, míg 2017-ben összesen 9,9 százalékot.

Az ICE U.S. Dollar index alakulásaForrás: investing.com

Mindazonáltal Gallo szerint 2018-ban is érzékelhető lesz az a látszólag furcsa jelenség, hogy a dollár gyengülési trendje csökkenő volatilitással párosul. Ezt támasztja alá, hogy a volumennel súlyozott, három hónapos implikált volatilitás (vagyis az azzal kapcsolatos várakozás, hogy a dollár milyen nagy kilengéseket mutathat) nagyjából 25 százalékon áll.

Ez nemcsak az ötéves átlagot nem éri el, de 2014 második fele óta nem mért alacsony szint – tette hozzá a szakértő.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy bár a geopolitikai kockázatok indokolnák a befektetői aggodalmakat (tehát a kilengéseket), a csökkenő volatilitás mögött nem csupán makrogazdasági tényezők állnak. Vannak ugyanis olyan szabályozói fejlemények, melyek szintén lenyomják a jövőben a devizapiaci kilengéseket.

Ezzel párhuzamosan Gallo megjegyezte, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már egy ideje rálépett a monetáris politika normalizálásának útjára, vagyis a további szigorítások már csak nehezebben tudják erősíteni a dollárt. Következésképpen az amerikai monetáris politika immáron nem fogja úgy támogatni a zöldhasút, mint tette azt 2017 második felében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK