Vágólapra másolva!
Esély van arra, hogy a gyógyászati segédeszközök áfája is 5 százalékra csökkenjen - értesült a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és partnerszervezetei egyeztetést kezdeményeztek a témában, és ezen több kormányzati szereplő is részt vett. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy

a gyógyszerekhez hasonlóan a támogatott segédeszközök áfája is 5 százalék legyen a jelenlegi 27 százalék helyett.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a lap megkeresésére azt mondta: ahhoz, hogy már 2019-től mérsékeljék a forgalmi adót, már a jövő évi költségvetési tervezés előtt, vagyis néhány hónapon belül meg kell születnie a megegyezésnek.

Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy összességében

a költségvetési bevételeket egy ilyen szintű áfacsökkenés jóval kisebb mértékben érinti,

mint egy-egy élelmiszer esetében, amire ugyanakkor az elmúlt időszakban többször is volt példa.

Magyarországon több mint egymillió ember használ valamilyen gyógyászati segédeszközt,

például kerekesszéket, hallókészüléket, gyógycipőt - emlékeztetett a Magyar Idők. Az érintettek többsége alacsony jövedelmű nyugdíjas vagy fogyatékossággal élő ember, akik a jövedelmük jelentős részét egészségügyi kiadásokra, így a gyógyeszközök megvásárlására fordítják.