Használhatja a rock királyának a nevét a kézműves sör gyártója

Ma lenne 82 éves Elvis Presley - 42 évesen hunyt el a világsztár
Vágólapra másolva!
Elvesztették a védjegyvitát a rock legnagyobb bálványának tartott Elvis Presley hagyatékának jogtulajdonosai egy brit kézműves sör kapcsán. A végső döntés alapján, nem kifogásolható az, hogy a sörgyártó a király keresztnevét is használja IPA-típusú termékének nevében.
Vágólapra másolva!

A brit kézműves sörök egyik gyártója, a BrewDog, 2015-ben mutatta be grapefruit ízesítésű, IPA-típusú sörét a nagyközönségnek. Az „Elvis Juice" névre keresztelt ital nagyot robbant a piacon, és az Egyesült Királyság harmadik legnépszerűbb kézműves sörévé vált.

Nincs direkt kapcsolat Elvis és a nevét is viselő sör között, áll a határozatban Forrás: Northfoto

Kizárólagos szellemi tulajdon-e a király neve?

Alig egyetlen év alatt a semmiből, nagyjából 800 millió forintnak megfelelő forgalmat produkált 2016-ban az azóta csak még népszerűbbé váló termék az Egyesült Királyságban. A sör dobozos és üveges változatban is forgalomba került.

A termék diadalútját – legalábbis a gyártó szemszögéből – némileg beárnyékolta az, hogy még ugyanebben az évben az Authentic Brand Group (ABG), amely Elvis Presley nevével és a neve alatti események és egyéb kezdeményezések kapcsán felügyeli a jogi kérdéseket, kifogást emelt a névhasználat ellen.

A britek szellemi tulajdonnal foglalkozó hivatala elsőfokú határozatában igazat is adott az ABG-nek.

A hivatal szerint, a termék megnevezése alkalmas arra, hogy a vásárlók úgy véljék, hivatalos, „márkaneves" termékről van szó.

Nem volt elegendő számukra az sem, hogy a gyártó válaszként a saját nevét odabiggyesztette a sör neve elé.

A gyártó azonban fellebbezést nyújtott be. A hivatal - hosszas mérlegelés után - megváltoztatta határozatát. Ebben kimondják, hogy

a közös elemként megjelenő „Elvis" név álláspontjuk szerint nem elegendő a vásárlók megtévesztéséhez.

Vagyis a fogyasztók nem gondolják azt, hogy direkt kapcsolat van a rocklegenda Elvis és az Elvis Juice néven forgalmazott sör között – áll a CNBC beszámolójában. Így a gyártó használhatja az „Elvis" nevet termékein.

Forgalmazható a király neve alatt a sör Forrás: Facebook/BrewDog USA

Egyre nagyobb üzlet a sör

A gyártó üdvözölte a hivatali határozatot. Bejelentették, győzelmüket azzal ünneplik meg, hogy ezen a hétvégén minden olyan bárban vagy vendéglátóhelyen, ahol forgalmazzák a sört,

ingyen kaphat egy üveget abból minden vendég, ha ehhez Elvis-jelmezt ölt.

A kézműves sörök piaca az Egyesült Államokban is dinamikusan növekszik. A 107 milliárd dolláros sörpiac nagyjából ötödét ezek a sörök adják a 2016-os adatok szerint. Az Elvis Juice gyártója már korábban úgy döntött, belép erre a hatalmas piacra, és saját üzemet épít söreinek Ohio államban.