Tippek vállalkozóknak a kudarcok ellen

siker győzelem erő kitartás 5 dolog, amiről nem is gondolnád, hogy tönkreteszi a diétádat ez zsír
Vágólapra másolva!
Egy sikeres vállalkozás felépítése és az áhított életszínvonal megteremtése óriási kitartást igényel, írja a Tőzsdefórum.hu. Ha úgy érezzük, nincs elég erőnk a céljaink eléréséhez, kipróbálhatjuk a világ legjobb vállalkozóinak tippjeit, amellyel megelőzhetjük, hogy a kidőljünk a sikerhez vezető út közepén.
Vágólapra másolva!

1. Álmaink nyomában

Érdemes olyan "küldetést" választani magunknak, amely közel áll hozzánk és sokat jelentene nekünk a célba érés. Ha valóban az álmainkat követjük, akkor kevésbé sajnáljuk a befektetett energiát és időt. Ráadásul jóval kevesebb az esély arra, hogy feladjuk, mintha egy olyan dolog után futnánk, amiben nem hiszünk igazán, tanácsolja Jonathan Gilinski, a CapsCanada ügyvezető igazgatója és a Capsuline alapítója.

A vállakozó szerint, ha könnyen feladjuk a harcot, valószínűleg nem azt csináljuk, amit valóban szeretnénk.

2. A cél szentesíti az eszközt

A legsikeresebb emberek második ismertetőjegye, hogy folyamatosan, már a kezdetektől a cél lebeg a szemük előtt. Hiszen legyen maga az út bármilyen rögös is, a várva várt eredmény közeledése mindvégig motivál majd minket.

- magyarázza LeNae Goolsby, az Infinite Health társalapítója és az Empowered Medicine TV alapítója.

Az üzletember úgy véli, ha az álmokat szenvedély táplálja, az már fél siker, de ha kitartás és áldozatkészség is társul hozzá, akkor akár borítékolható is az eredmény.

3. Szívvel-lélekkel

A kitartás fejlesztését a szeretettel kell kezdeni. Amikor a munkánk már a szenvedélyünkké válik, már nem is érezzük akkora áldozatnak azokat a lemondásokat vagy változásokat, amelyeket meg kell hoznunk a céljaink érdekében.

- meséli Sweta Patel, a Silicon Valley Startup Marketing alapítója, aki cégével már több mint 200 induló vállalkozásnak és nagyvállalatnak segített a siker elérésében.

Amikor a munkánk már a szenvedélyünk, nem is akkora áldozat a lemondás vagy változás a cél érdekében Forrás: Thinkstock

4. A türelem rózsát terem

Gary Vaynerchuk, a VaynerMedia alapítója és vezérigazgatója, illetve a könyveladási listákat négyszer is vezető "Crushing It! című köny szerzője szerint a siker egyik legfontosabb szabálya, hogy kitartásunk mellé egy jó nagy adag türelem is társuljon.

- mondja szakember.

5. Szemben az árral

Az 500 millió dolláros ingatlanpiaci birodalommal rendelkező értékesítési szakértő, Grant Cardone úgy véli, nem mindenkinél ugyanaz a "haditerv" hozza meg a várva várt sikert, így nyugodtan tegyünk meg olyan lépéseket az álmainkért, amelyekre mások nem lennének képesek.

- mondja.

6. Fejben dől el

A kitartás gondolkodásmód kérdése is. A Douglas Elliman brókervezére, illetve a Teles Properties társalapítója, Peter Hernandez szerint a legjobb taktika, ha odafigyelünk a gondolatainkra, és a negatív vagy demotiváló felvetéseinket kigyomláljuk.

7. Lépésről lépésre

- mondja Trevor Chapman, aki már a több száz millió dollárt termelt sikeres vállalkozásaival. - „Mégis azt szeretem a legjobban, hogy nincs rövidített út, nincs más megoldás, a döntés pedig csak az enyém: vagy folyamatosan az egyik lábamat a másik után teszem, akár napokig vagy hetekig is, vagy feladom és visszafordulok".

8. Kérem a következőt!

Amikor végre elérjük a rég áhított cél, például nyélbe ütünk egy nagy üzletet vagy sikert sikerre halmozunk a frissen indult vállalkozásunkkal, nem állhatunk meg. A North Shore Holdings ingatlanbirodalom elnöke azonban nem ért egyet.

- mondja Ken Lebovic.