5,4 százalékra nő a babakötvény kamata

újszülött, babakötvény, baba, csecsemő, Az ország idei első újszülöttje 2012
Vágólapra másolva!
Februártól 5,4 százalékra nő a babakötvény kamata, vagyis jóval magasabb lesz, mint a bankok által fizetett betéti kamat - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető elmondta, hogy a kiemelkedő kamatot azok kaphatják, akik a Magyar Államkincstárnál Start-értékpapírszámlát nyitnak és a támogatásból babakötvényt jegyeznek.

Minden 2005. december 31. után született gyermek jogosult 42 500 forint életkezdési támogatásra,

az összeget és a család befizetéseit a 18. születésnapja után tudja felhasználni - tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a család éves befizetéseinek mértéke után évi 6 ezer forintig az állam 10 százalékos kiegészítést biztosít,

január 1-től pedig a 2017. június 30. után külföldön született és ott élő gyermekek is kapnak életkezdési támogatást,

szüleik ráadásul a 18 év alatti gyermekek számára vásárolhatnak babakötvényt is. Az állami támogatásra a magyar igazolvánnyal rendelkezők is jogosultak.

Illusztráció Forrás: MTI/Rosta Tibor

A miniszter közölte, hogy 2017 végén a Magyar Államkincstárnál már

140 ezer Start-értékpapírszámlát vezettek 39 milliárd forint megtakarítással,

a számlanyitások száma 9 százalékkal nőtt 2016-hoz képest, a babakötvényekben átlagosan 55 ezer forintot tettek félre a szülők.

A babakötvény kamata jelenleg 3,4 százalék. Csütörtöktől ez 5,4 százalékra nő, figyelembe véve, hogy a tavalyi 2,4 százalékos éves inflációhoz adódik 3 százalék kamatprémium.