Hogyan hitelezhet egy vállalkozás?

Adókedvezmények és adó-visszatérítések, hogy jól induljon a 2018-s éved pénz adó számológép spórolás
Vágólapra másolva!
Minden vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy kölcsönt nyújtson vagy vegyen igénybe legyen a szerződő partner magánszemély vagy egy másik cég. Jellemzően az anyavállalat ad kölcsönt valamelyik leányának, a cég a rászoruló alkalmazottjának, vagy a magánszemély tulajdonosok a cégnek. Az is előfordul, hogy a vállalkozás egy tőle független másik cégnek nyújt vagy kér kölcsönt.
Vágólapra másolva!

A jogszabályok ugyanakkor szigorúan szabályozzák, milyen körülmények között adhatnak kölcsönt olyan cégek, amelyek nem pénzügyi szolgáltatást végeznek. Az MNB által felügyelt tevékenységet más társaság nem végezhet, így hitelezni sem hitelezhet üzletszerűen. De mitől lesz a kölcsönnyújtás üzletszerű?

Fontos, hogy a megállapodás a felek között eseti legyen, vagyis a munkavállalónak nyújtott kölcsön esetében például általánosan nem hitelezhet minden alkalmazottnak különösebb indok nélkül.

Ám ha a munkavállalók közül többen is olyan krízist élnek át, amelyet a munkaadó egy átmeneti kölcsönnel segíthet átvészelni, az megengedett. Ilyen lehet egy baleset, egy haláleset vagy hasonló, egyedi elbírálású eset.

Viszonylag könnyen magyarázható kölcsöntípus az úgynevezett halasztott fizetés, vagyis kereskedelmi kölcsön.

Ebben az esetben a vevő az előzetes megállapodásnak megfelelően halasztva, vagy részletben fizet. Értelemszerűen a vállalkozás több partnerével is köthet ilyen megállapodást, a halasztott fizetés nem fog üzletszerű hitelnyújtássá válni.

Fontos megfelelni a szabályoknak a vállalkozás által dolgozói számára nyújtott hitelek esetében Forrás: Shutterstock

Ez csak akkor áll elő, ha a vállalkozás rendszeresen, haszonszerzés céljából nyújt kölcsönt előre nem meghatározott kör számára. A szabályozás szerint az üzletszerűséghez mindhárom kitételnek teljesülnie kell, vagyis csak azért, mert a cég rendszeresen ad kölcsön kapcsolt vállalkozásának, az még nem lesz üzletszerű, ahogyan az sem, ha kamatot számol fel, vagy több munkavállalójának ad kölcsönt.

Ami a kamatot illeti, jól be kell lőni annak mértékét.

Ha ugyanis nem számít fel kamatot, akkor a hitelfelvevőnek kamatkedvezményből származó bevétele keletkezik, ami után adóznia kell. A kamatot úgy érdemes meghatározni, hogy az igazodjon a piaci körülményekhez. Ezt a bankok által nyújtott, hasonló kondíciójú hitelkamatok átlagos mértéke szerint lehet meghatározni.