A sportolók mellett a szponzorok is visszaszámolnak a téli olimpiáig

2018.02.05. 11:35

Alig egy hét van hátra a dél-koreai Phjongcshangban tartandó 2018-as téli olimpiai játékokig, a nagyszabású rendezvény szponzorai pedig igyekeznek a több száz milliós befektetésüket maximalizálni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) négy éves kiemelt partnerének lenni körülbelül 100 millió dolláros befektetés - a Reuters szerint. 

IllusztrációForrás: AFP/Yonhap

Egyes szponzorok pedig ezen felül dollármilliókat költenek reklámokra, hogy a lehető legtöbbször hangozzon el a nevük a sportesemény ideje alatt.

A hirdetők (köztük azok is, akik nem voltak hivatalos szponzorai az eseménynek) 800 millió dollárt költöttek a 2014-ben, Szocsiban rendezett játékok alatt az olimpiai műsorszolgáltató NBC-nél. A csatorna arra számít, hogy ez az összeg kis mértékben ugyan, de növekedni fog idén – magyarázta Dan Lovinger, az NBC sportrészlegének hirdetési vezérigazgatója.

Visa

A több mint hatvan éve Kaliforniában alapított Visa 54 sportolót szponzorál, és a múlt héten elindította a téli játékok reklámját, ami sportolókkal mutat be érintésmentes bankkártyákat, valamint elmeséli a hordozható fizetőeszközök használatát. A cég 1986 óta a NOB partnere.

Intel

Az Intel tavaly júniusban lett az olimpiai játékok legmagasabb szintű szponzora, nem sokkal azután, hogy a McDonald's abbahagyta maratoni, 41 évig tartó olimpiai szponzorálását. A rajongók láthatják a versenyzőket a virtuális valóságban, valamint a cég drón felvételein keresztül. Ezenfelül az Intel elősegíti a VR technológia terjedését a „Készen állsz?” hirdetéssel, amely különböző országok lakóit mutatja be, amint VR szemüvegen kísérik figyelemmel az olimpiát.

Samsung

A Samsung folytatja a „Tedd meg, amit nem tudsz” reklámkampányát, és nemrég kijött a legújabb videója, amelyben a hollandiai Sjinkie Knegt és Suzanne Schulting gyorskorcsolyázók szerepelnek, és a cég okosruháit viselik. Ezek a gyakorlóruhák segítik a sportolókat a mozgásban, megmutatják, hogy milyen testtartás szükséges a nagyobb gyorsaság eléréséhez. A Samsung 30 éve a NOB partnere, attól fogva, hogy 1988-ban megrendezték a nyári olimpiai játékokat Szöulban.

Procter and Gamble

A P&G folytatja a „Köszönöm, anyu” olimpiai kampányát, amely hat olyan reklámot tartalmaz, ami sportolók harcát mutatja be az előítéletekkel szemben. Ilyen például az első – melegségét nyíltan vállaló – atléta, Gus Kenworthy, vagy az Emirátusokból érkezett korcsolyázó, Zahra Lari. A cég – ami többek között az anyavállalata az Ariel, Duracell, Gilette, és a Pampers márkáknak – 2010-óta az esemény kiemelt szponzora.

Toyota

A Toyota már novemberben megkezdte globális kampányát, amelynek a központjában a „Mobilitás mindenkinek” szlogen áll, és célja a közlekedési innovációk bemutatása. Itt nemcsak a vezető nélküli autókról van szó, hanem olyan robotokról is, amelyek segítenek sétálni, vagy olyan hordozható/viselhető eszközökről, amelyek támogatják a látássérültek mozgását. Az 1936-ban alapított Japán autómárka 2015 óta kiemelt támogató.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK