Az embargó ellenére nőtt az oroszországi agrárexport

Fazekas Sándor Földművelésügyi miniszter portré Interjú FM
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter
Vágólapra másolva!
Magyarország az élelmiszerembargó ellenére növelni tudta az Oroszországba irányuló élelmiszerexportját és a vegyesvállalati együttműködés növekedésével is számol – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az MTI-nek, miután hétfőn Moszkvában megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Alekszandr Tkacsovval és rész vett a 25. ProdExpo nemzetközi élelmiszeripari és mezőgazdasági szakvásár megnyitóján.
Vágólapra másolva!

– jelentette ki a tárcavezető.

A külkereskedelmi adatokat "biztatónak" nevezve rámutatott, hogy noha a 2013-ban 266 millió eurós oroszországi magyar export az embargó miatt 2015-ben 180 millióra esett vissza, az a nem végleges adatok szerint 2017-ben elérte a 200 milliós szintet, mintegy 1 millió eurós orosz kivitel mellett. A magyar cégek különösen kukoricából, néhány feldolgozott termékből, vetőmagból és napraforgómagból értékesítenek jelentős mennyiséget, de prémium termékekkel, így libamáj-konzervekkel és a tokaji borokkal is jelen vannak az orosz piacon, és nő az édesipari export is.

Fazekas Sándor beszámolója szerint a Tkacsovval folytatott megbeszélésein szó esett a magyar vegyesvállalati beruházásokról. A miniszter elmondta, hogy a Hevesgép Tula megyében tárgyal egy gabonatároló és -szárítóprogram beindításáról, az AgroFood egy Moszkva megyében létrehozandó húskészítmény-üzemről folytat megbeszéléseket, az M Profood pedig húsüzemek által használt fűszerek keverőüzemének és raktárának projektjén dolgozik a Moszkva megyei Kolomna járásban.
"A megkezdett beruházások folytatódnak. Ez egy olyan együttműködési pálya, amely lehetőséget ad a magyar technológia és tudás exportjára" – nyilatkozott a miniszter.

Fazekas Sándor Fotó: Hirling Bálint - Origo

Elmondta: orosz kollégájával megállapodott arról, hogy a két ország kutatói a közeljövőben eszmecserét folytatnak majd a klímaváltozásról. Emellett szakmai konzultációt fognak tartani a magyar élelmiszerbiztonsági szervezet működéséről is, amely iránt az orosz partner érdeklődést mutat.

A miniszter kifejezte reményét, hogy

a két ország a GMO-mentes Európáért kezdeményezés keretében is össze tudja majd hangolni filozófiáját, amelynek az a lényege, hogy egészséges, jó minőségű, GMO-mentes hagyományos élelmiszerek kerüljenek az asztalra.

Fazekas Sándor sikeresnek nevezte a ProdExpón való magyar bemutatkozást, külön kiemelve, hogy a magyar standot – ahol 10 kiállító borokkal, kézműves élelmiszerekkel, akácmézzel, libamájjal, olajos magvakkal, száraztésztával, illetve abból készített termékekkel, valamint élelmiszeripari technológiával van jelen – munkatársaival együtt felkereste Jevgenyij Gromiko agrárminiszter-helyettes.

A magyar termékek kínálatát az Agrármarketing Centrum (AMC) mutatta be a Prodexpón. A vásáron 63 ország 2342 kiállítója mutatkozik be. A korábbi években a látogatók száma jellemzően meghaladta a 60 ezret.