Feltételeket szab befektetéseiért cserébe az anglikán egyház

font
Máshol helyezi el az anglikán egyház vagyonát, ha a cég kifogásolható módon üzletel
Vágólapra másolva!
Figyelmeztető lövést adott le az anglikán egyház befektetői csoportján keresztül a legnagyobb brit vállalatoknak – írja az Independent. Az egyházszervezet több dolgot is kifogásol és elvár az érintett cégektől. Nem ez az első alkalom, hogy az egyháznak baja van egy-egy vállalat üzleti magatartásával.
Vágólapra másolva!

Etikusabb, felelősségteljesebb, átláthatóbb megfontolásokat vár el az angol egyház azoktól a vállalatoktól, amelyekbe pénzét fekteti. Erre az évre három elvárást fogalmaztak meg, melyeket nem féltek a legnagyobb cégek vezetőinek sem megüzenni.

A bányászok már tudják, milyen

Az anglikán egyháznál nagy hangsúlyt fektetetnek az etikus üzleti gyakorlatra. Ahogy az Origo megírta, tavaly év végén elég egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg azoknak a bányavállalatoknak, amelyekben érdekeltségeik vannak.

Máshol helyezi el az anglikán egyház vagyonát, ha a cég kifogásolható módon üzletel Forrás: Pixabay

Ha nem figyelnek oda működésükre, megbízhatóságukra, a munkavállalók és a környezet védelmére – utalva a közelmúlt brazíliai bányaszerencsétlenségeire –, akkor legfeljebb csak némán figyelhetik, hogy az egyház kiveszi onnan befektetéseit és komoly vagyonát máshova viszi.

Az egyház ezen megfontolások mentén, szakított is két vállalattal, amelyek szerintük kifogásolható üzletviteli magatartást folytattak.

Most azonban ennél is szigorúbb hangot ütöttek meg: komoly ultimátumot adtak a vállalatok vezetőinek, mely akár a személyüknek szóló támogatás visszavonását is jelentheti, az egyház részéről elvártak elmaradása esetén. Az üzenetet a legnagyobb brit társaságok, az ún. FSTE350 vállalatai kapták meg, azaz olyan cégek, amelyek a London Stock Exchange listáján az első 350 helyen állnak.

Az egyház korábban a bányavállalatok magatartását kifogásolta (illusztráció) Forrás: Pixabay

Három kardinális kérdés

Az anglikán egyházé mellett, a metodisták vagyonát is a Church Investors Group nevű befektetői csoport kezeli, nem kevesebb, mint

17 milliárd font, azaz mintegy 6 ezer milliárd forintnak megfelelő összeg felett diszponálva.

Ez a hatalmas mennyiségű pénz viszont csak olyan vállalatok fellendülését szolgálhatja, amelyek eleget tesznek az egyház megfogalmazta kéréseknek. Ezek inkább tűnnek feltételeknek, mint egyszerű irányelveknek.

Az egyházszervezet arra szólítja fel a vállalatvezetőket, gondoskodjanak arról, hogy a felsővezetők, menedzserek javadalma nyilvános és átlátható legyen, ezzel is elősegítve azt, hogy

ne alakuljon ki nagy jövedelemkülönbség a dolgozók kárára,

illetve ha a cégnek jól megy, a pénzt inkább fenntarthatósági fejlesztésekbe forgassa vissza.

Az egyháznál nem nézik jó szemmel azt sem, ha egy vállalatvezető aránytalanul nagy jutalommal, vagy végkielégítéssel vonul nyugdíjba, esetleg mond le posztjáról.

Az egyháznál kifogásolják azt is, hogy álláspontjuk szerint,

aránytalanul kevés női felsővezető található a vállalati testületekben.

Ennél a pontnál igen konkrét ultimátumot adtak: azt szeretnék elérni a vállalatoknál, hogy a jövőben jobban figyeljenek oda a nemek közötti egyenlőségre. Ezért elvárják, hogy a vállalati felsővezetők között a nők aránya elérje a 25 százalékot. Ha ez nem teljesül, jelzésük szerint a későbbiekben nemmel fognak szavazni új vállalati igazgatótanácsi tagok kinevezésére.

Az egyház szeretné a nők arányát növelni a felsővezetői körben a vállalatoknál (illusztráció) Forrás: Getty Images/iStockphoto/gmast3r/Gmast3r

Ha pedig a cég nem fordít gondot arra, hogy saját beruházásait

alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó tevékenységek révén valósítsa meg,

az a cégvezető székébe is kerülhet – legalábbis az egyház nem támogatja esetleges újraválasztását.

Az egyháznál úgy vélik, ez a szigorúság más vállalatok és befektetők számára is ösztönző lehet az éghajlatváltozás elleni harcban.

Az anglikán egyház már 2015-ben kötelezettséget vállalt arra, hogy nem fektet be olyan cégekbe, amelyek bevételeinek több mint 10 százaléka keletkezik szén- vagy kőolaj kitermeléséből. Ugyanakkor ösztönzik és támogatják azokat a befektetéseket, amelyek a fenntartható fejlődéshez járulnak hozzá, és kereseik az ilyen célú fejlesztésekbe való invesztíció lehetőségeit.