Ha azt hiszi jó amerikai nyugdíjasnak lenni, akkor téved!

2018.02.17. 11:01

Ki ne álmodozott volna, hogy ezüst éveit amerikai nyugdíjasként tölti: aranyóra a cégtől, saját hajó, napfény és csillogás. A valóság azonban borúsabb képet fest: minden ötödik 65 év feletti amerikai lakosnak továbbra is dolgoznia kell, hogy megéljen. A probléma sajnos Magyarországon is aktuális, és aktívan foglalkoznunk is kell azzal, hogy mi lehet a megoldás.

Külföldi kitekintés

Az Egyesült Államokban merőben más a nyugdíjrendszer, mint idehaza. Már 62 éves korban nyugdíjba lehet menni. Igaz, ekkor még csak az állami nyugdíj 70%-ára lehet jogosultságot szerezni, így sokan csak a 67. életévük után vonulnak nyugállományban, amikor már teljes állami nyugdíjat kaphatnak (korábban ezt már 65 éves korban megkapták). Ráadásul az állami nyugdíj mellett Amerikában nagyobb hagyománya van a vállalati és egyéni nyugdíj-megtakarításoknak is.

Ezek után nézzük az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, melynek Magyarország is tagja) tanulmányát, ami szerint a 65 éves kor feletti amerikai lakosság 20 százalékának a jövedelme a szegénységi küszöb alatti. Tehát ezeknek a nyugdíjas korúaknak mindenképpen valamilyen többletbevételhez kell jutniuk. Hiába jogosultak nyugdíjra, kénytelenek továbbra is munkát vállalni. Ez főként az alacsony keresetűekre igaz, miközben többek között a digitalizációnak köszönhetően egyre nyílik az olló az alacsony és magas iskolai végzettségű réteg között.

De az OECD nem csak az USA-ról szolgál kellemetlen hírekkel:

az OECD országokban az átlagos jövedelemmel rendelkezők első nyugdíja mindössze az utolsó fizetésük 62,9%-a. Sőt, a 65 év felettiek 12,5%-ának kevesebb a jövedelme, mint az átlagjövedelem fele!

Nem mindegyik amerikai nyugdíjasnak csupa tejföl az életeForrás: 123RF

Ráadásul, míg 2016-ban átlagosan 64 évesen vonultak nyugdíjba az idősebb korosztály tagjai, 2060-ra ez majdnem 2 évvel fog emelkedni (65,7 év).

Magyar helyzet

Ez alapján nagyon jól látszik, hogy a nyugdíjhelyzet nemcsak idehaza problémás, hanem máshol is gondot okoz a megoldás. Ráadásul további romlást várnak a szakértők. Magyarországon a nyugdíjasokat az aktív dolgozók tartják el jelenleg (a klasszikus felosztó-kirovó rendszer). Tehát az épp dolgozók béréből történő elvonás a jelenleg nyugdíjasok ellátmányára fordítódik. Könnyen belátható, hogy ez a rendszer nagyon kényes a demográfiai változásokra: minél több aktív dolgozó tart el minél kevesebb nyugdíjast, annál könnyebb. De jelenleg a világ pont ellentétes tendenciát mutat: egyre több nyugdíjas korú mellett egyre kevesebb az aktív dolgozó. 

 Természetesen erre is létezik megoldás:

  • vagy minden család legalább három gyereket vállal,
  • vagy az aktív dolgozók saját maguk kezdenek el a nyugdíjra félretenni.

Míg az első megoldásnál mindenkinek cselekednie kell, addig másodiknak a legfőbb előnye, hogy itt elég, ha az önálló kezdeményezés, és így lehet segíteni a nyugdíjas évek kieső jövedelmén.

Kíváncsi, hogy mennyi pénzt tud összegyűjteni nyugdíjig? Használja a következő kalkulátort és kiderül!

Ráadásul nem csak egyféle megoldás létezik ugyanarra a problémára (alacsony nyugdíj). Háromféle dedikált nyugdíjcélú-megtakarításban gondolkodhatnak az előtakarékoskodók:

  • az önkéntes nyugdíjpénztárban,
  • a nyugdíj-előtakarékossági számlán (röviden: NYESZ-en), és
  • valamint a nyugdíjbiztosításban.

Mindhárom lehetőségnek más-más előnye (és hátránya). Ami viszont közös, a 20%-os adójóváírás az éves befizetésekre, és a nyugdíjig tartó futamidő (de minimum 10 év). Ráadásul közös vonás, hogy mindhárommal akkor járhatunk a legjobban, ha minél korábban elkezdjük. Időben elkezdve, havi 10 ezer forint befizetésével akár 16 millió forintot is összegyűjthető, mire nyugdíjba vonulnánk.