Ekkora területet öntöznének a gazdálkodók

család, Locsolj okosan - A helyes öntözés általános szabályai a nyári hőségben
Vágólapra másolva!
Lezárult a vízigény-felmérés, a jelenlegi terület többszörösét öntöznék a gazdálkodók.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által koordinált, közel 40 ezer tagot érintő vízigény-felmérés során kiderült, hogy a gazdálkodók a jövőben összesen 377 ezer hektárt öntöznének. A 2017 októberében megjelent öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló tervezet a jelenlegi 80 ezer hektáros öntözött területet minimum 300 ezer hektárra emelné, így jól látható, hogy

a valós igények meg is haladják a prognosztizált terület nagyságát.

Az öntözött területek növelése mindenképpen szükséges, hiszen hazánkban lehulló csapadékmennyiség az elmúlt 110 évben 10 százalékkal csökkent, az átlag középhőmérséklet pedig a globális tendenciákkal összhangban emelkedik.

A falugazdászok összesen több mint 39.200 termelő adatait rögzítették, illetve közel 1.150.000 hektár terület mértek fel a 2017. december 1. és 2018. január 31. közötti időszakban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által megtartott vízigény-felmérés keretében. Az eredmények előzetes kiértékelése alapján látszik, hogy a felmérés által érintett területből

a jelenleg öntözött területek 87 százaléka 4 megye területére esik,

legnagyobb területaránnyal Jász-Nagykun-Szolnok megye rendelkezik (30,1 százalék), ezt követi Békés megye (23,3 százalék), majd Hajdú-Bihar (18,6 százalék) végül Csongrád megye (15,2 százalék).

Egyre több gazdálkodó látja szükségesnek az öntözést, még ha befektetéssel jár is Forrás: Thinkstock

Ugyanezen az 1,15 millió hektáros területen a gazdálkodók által a jövőben öntözni kívánt területek is felmérésre kerültek, amelyek mindösszesen 377 ezer hektárt tesznek ki. A jelenleg öntözött területekhez képest a jövőbeni öntözési igények is főként ugyanabban a 4 megyében jelentkeztek, ahol jelenleg is számottevő az öntözött területek aránya.

A Kárpát-medencében a legnagyobb problémát jelenleg a vízháztartás idő- és térbeli szélsőséges eloszlása okozza,

ennek következtében hazánk egyre jobban kiszolgáltatott hol a belvíz, hol az aszály veszélyének. A klimatikus változások miatt egyre többen látják szükségszerűnek az öntözést, még ha az nagyobb befektetéssel is járna.