Magyarország legnagyobb naperőműve épül meg Felsőzsolcán

napelem felsőzsolca alapkőletétel napelemfarm
Magyarország legnagyobb napelemfarmjának alapkőletétele Felsőzsolcán
Vágólapra másolva!
Magyarország legnagyobb naperőművét építi meg a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában, a kilencmilliárd forintba kerülő, évi 20,7 gigawatttóra áram termelésére képes létesítmény alapkövét szerdán helyezték el. A cégcsoport hét projekt keretében országosan 110 naperőművet épít EU-s társfinanszírozással és ezzel az MVM a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő vállalat lesz Magyarországon. A beruházási költség 35%-át Európai Uniós forrásból finanszírozzák
Vágólapra másolva!
Magyarország legnagyobb napelemfarmjának alapkőletétele Felsőzsolcán Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az MVM Csoport és egyben az ország egyik legnagyobb naperőműve épül meg Felsőzsolca és Onga határában, egy közel 44 hektáros területen, az Európai Unió Környezeti és Energiahatékonysági Operatív programjának keretében.

A naperőmű a tervek szerint legkorábban 2018 nyarán kezdheti meg üzemszerű működését.

"A felsőzsolcai energetikai beruházás jelentős lépés a hazai megújuló villamosenergia-termelésben, mindemellett hozzájárul Magyarország energiahordozó-importjának mérsékléséhez.

– emelte ki Kádár Andrea Beatrix energetikáért felelős helyettes államtitkár a február 28-i ünnepélyes alapkőletétel alkalmával.

Kádár Andrea Beatrix energetikáért felelős helyettes államtitkár Fotó: Hirling Bálint - Origo

„Az MVM Csoport egyértelműen piacvezető lesz a megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművek területén. Társaságcsoportunk

A jelenlegi beruházásoknak köszönhetően az MVM Csoport több mint 150 MW megújuló kapacitással fog rendelkezni" – mondta el Dr. Zsuga János, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója.

Dr. Zsuga János az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója. Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az MVM Hungarowind Kft. legmodernebb technológiát felvonultató felsőzsolcai naperőműve 74 000 darab polikristályos napelemtáblájával, 19,96 MW beépített kapacitásával átlagosan évi 20,7 GWh villamos energia termelésére lesz képes.

A felsőzsolcai beruházás tervezett beruházási költsége 9 milliárd forint,

melynek 65 %-a az MVM Csoport saját forrásából, 35 %-a (3,144 milliárd) Európai Uniós forrásból kerül finanszírozásra.

Az alapkő letétele "Fotó: Hirling Bálint - Origo "

A naperőművek üzemeltetése nagyrészt távfelügyelettel megoldható, ennek ellénre a beruházás megvalósítása során jelentős számú munkahelyet teremt.

– hangsúlyozta Csöbör Katalin a térség országgyűlési képviselője a beruházás kapcsán.

Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője Fotó: Hirling Bálint - Origo

"A naperőműveknek helyet biztosító, önkormányzati tulajdonú területek bérbeadásával a helyi közösség hosszú távú, folyamatos és biztos bevételhez jut, továbbá a beruházó helyi iparűzési adót is fizet. Mindemellett

– jegyezte meg Dr. Tóth Lajos Felsőzsolca polgármestere.

Dr. Tóth Lajos, Felsőzsolca polgármestere Fotó: Hirling Bálint - Origo